Kántor Neddával, a Fővárosi Tegyesz örökbefogadási pszichológusával beszélgetek. Miért kaphat alkalmasságot egy rákos beteg? Jó-e az örökbefogadásra várva lombikozni? Túl enyhe-e a hazai alkalmassági vizsgálat? Van, aki kap határozatot, de gyereket nem? Mennyi esélye van az egyedülállóknak? Az alkalmasság, a szülők kiválasztásának módja, a juttatások diszkriminatív volta kerül szóba az interjúban.
– Mondj pár szót magadról!
– A Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálatnál dolgozom, klinikai szakpszichológus és családterapeuta vagyok. Vizsgálom az örökbefogadásra jelentkezők alkalmasságát, segítek a barátkozásban, foglalkozom krízistanácsadással, utánkövetéssel, és bármivel, ami felmerül. Közel tíz éve kerültem a Tegyeszhez. Emellett magánpraxisban egyéni, család- és párterápiát is tartok. Pszichodráma asszisztens is vagyok, s egy igen tapasztalt gyermekdráma vezető kolléganőmmel épp pszichodráma csoportot tervezünk indítani örökbefogadott gyermekeknek a Mózeskosár Egyesület keretében, ahol elnökségi tag vagyok.
– Korábban az üzleti szférában dolgoztál, hogyan kerültél a gyermekvédelembe?
– Stratégiával és marketinggel foglalkoztam. Szerettem, de hosszú távon pszichológusként inkább láttam magam, mint az üzleti életben. A gyermekvédelembe – ha lehet ezt mondani – véletlenül kerültem. Amikor a pszichodráma képzésre jártam, akkor javasolta az egyik csoporttársam. Elsőre meglepett, de aztán rájöttem, itt is lehet családokkal foglalkozni. Itt is van stressz, de sokkal kevesebb, mint a versenyszférában, emberibb a lépték.
– Csapjunk a közepébe! A közhiedelemmel ellentétben meglepően kevés jelentkező bukik meg az örökbefogadási alkalmassági vizsgálaton. A statisztikai adatok szerint az alkalmassági kérelmek alig 1-2 százalékát utasítják el. (Ebben nincs benne az, aki menet közben magától kiszáll a folyamatból.)
– A számokba nem mennék bele, de az biztos, hogy a hazai alkalmassági eljárás lehetne szigorúbb.
– Úgy érted, hogy felpuhított az alkalmasság?
– A nyugati gyakorlatokhoz képest mindenképpen. Közben a média azzal van tele, hogy Magyarországon nehéz örökbe fogadni. Holott Európában az egyik legkönnyebb. A várakozás kétségtelenül hosszú, de az alkalmasság megszerzése banálisan egyszerű. És sokszor még ez a banalitás is fáj az ügyfeleknek.
Amikor húsz éve megfogalmazódott az alkalmasság mai kritériumrendszere, akkor több örökbe adható gyermek volt. Ma sokkal kevesebben vannak, viszont sokkal több az örökbefogadásra jelentkező, szétnyílt az olló. Az állam megengedhetné magának, hogy jobban válogasson. A törvény is implicit azt mondja, hogy az a cél, hogy a legmegfelelőbb helyre kerüljön a gyermek, hisz a gyerekeknek keresünk szülőket, s nem fordítva. A felbontott örökbefogadások száma stagnál évek óta, pedig akár javulhatna is. A nyugati példákat követve lehetne szigorítani az alkalmassági eljárást.
– Melyik részét?
– Mindegyik részét. Az orvosi vizsgálatnál kezdeném, s összességében minimum olyan szigorú szabályozást hoznék, mint a fegyvertartási engedély megszerzésénél. Ott is emberéletek foroghatnak kockán, itt is. Itt felettébb puha a rendszer, akár még egy áttétes rákos vagy immunszuppresszált (legyengített immunrendszerű) transzplantált betegről is simán azt nyilatkozza a háziorvosa vagy szakorvosa, hogy alkalmas örökbefogadásra. Nem mérik fel a súlyát, hogy emberek életével „játszanak”.
– Előfordult valaha, hogy az orvos nem adta meg az igazolást?
– Néhány esetről tudok, és nem sokkal több fordulhatott elő. A szakorvosok megkeresésének és bevonásának a folyamata átgondolásra szorul, de lehetne akár a folytatást önismereti munkához is kötni.
Évek óta javaslom, hogy mi, mint Tegyesz tartsunk továbbképzést az orvosoknak az örökbefogadásról, hogy érezzék át, hogy még az erősen hálapénz-orientált hazai egészségügyben is bizony lehet a szavuknak súlya. Gondolják át, hogy emberek életéről döntenek, és nem „jaj, szegény, így is annyi baja van, juttassuk hozzá egy gyerekhez” attitűddel viszonyuljanak az örökbefogadáshoz. Nem húsvéti nyuszit ajándékozunk. Azt látom, hogy az orvosok képtelenek kiállni amellett, hogy rákos megbetegedés esetén például legalább az ötéves túlélési időt kivárják és várassák a beteggel. Ja, hogy én „csak” pszichológus vagyok, s miért szólok bele egy orvosi kérdésbe…
– Ma az alkalmassághoz nem kell erkölcsi bizonyítvány…
– Mi is szorgalmazzuk, hogy kelljen.
– A magyar szabályozás szerint, ha valakit a Tegyesz alkalmatlannak javasol, a gyámhivatal még ezután is adhat neki alkalmasságot. Előfordul ez a gyakorlatban?
– Igen, ritkán. Több esetemben is például pont az egészségügyi ok miatt sajnálta meg a gyámhivatalos ügyintéző az ügyfelet. Igazságügyi szakértő bevonása helyett orvosi kérdésben érezte magát feljogosultnak döntést hozni.
– Gondolom, ilyen esetben a Tegyesz úgysem adna az illetőnek gyereket, de ha van határozata, a civilektől (a nyílt örökbefogadást közvetítő civil szervezetektől) kaphat.
– És a civilek nem látják kötelezően a pszichológiai véleményt és a környezettanulmányt… Ez nagy hiányosság.
– A pszichológiai vizsgálat pedig legalább 1-4 alkalomból áll, de sok jelentkező egy alkalom után megkapja az alkalmasságot. Hogy lehet egy beszélgetés alatt kiszűrni, ha valaki skizofrén, bipoláris, alkoholista, pedofil?
– Valóban vannak, akik egy alkalmas pszichológiai vizsgálaton vesznek részt. Ám olyanok is akadnak szép számmal, akiknek a négy alkalom is nehezen elegendő. Mindehhez kell egyrészt a szakmai gyakorlat, másrészt ezekben a súlyos esetekben már az orvosok is jeleznek.
Ahhoz képest, hogy sokan a pszichológia vizsgálat és a környezettanulmány létét is megkérdőjelezik, én a pszichológiai vizsgálatot kiszélesíteném, még akkor is, ha ezzel nem leszek népszerű. Összevetésként, Nyugaton jellemzően egy évig tart az örökbefogadói alkalmassági folyamat. Nem maga a vizsgálat, a folyamat. Azoknak pedig, akik feleslegesnek gondolják a pszichológiai vizsgálatot, illetve a környezettanulmányt, mondván „bezzeg a vér szerinti gyermekhez sem kell semmit elvégezni”, a következő kérdést szoktam feltenni: Mit szólna, ha a holnapi hírekben bemondanák, hogy az örökbefogadási alkalmassághoz a jövőben semmilyen vizsgálat nem lesz szükséges, helyette egy gép fogja osztani a sorszámokat? – Senki nem volt még, aki ezzel a felvetéssel egyetértett volna…
– Mi a helyzet, ha valaki fel nem dolgozott veszteségekkel érkezik a vizsgálatra?
– Előfordul. Ezt is problémának tartom, hogy nincs rá hatásköröm, hogy valakinek azt a feltételt szabjam, hogy terápiába menjen. Javasolhatom persze, de nincs olyan ereje. Egyszer jött egy házaspár, ahol nem is a gyerekvállalás volt a téma, hanem hogy mint házaspár tudnak-e egyáltalán működni. Őnekik javasoltam, hogy menjenek terápiára és utána jöjjenek vissza. Nem jelentkeztek azóta. S nem feltétlenül azért, mert elmentek terápiába.
– Probléma-e, ha lombikozik valaki, mikor örökbefogadásra jelentkezik?
– Ez a vesszőparipám. Angliában például a családorvoson keresztül megy minden „lombikozás”, Magyarországon meg sok családorvosnak fogalma sincs, milyen kezelésekre jár az ügyfele és mi a tényleges baja. Angliában egy családorvos nem is adhat ki igazolást az örökbefogadáshoz, ha még lombikozik a betege, és ezzel maximálisan egyetértek. Igaz, tőlünk nyugatabbra nem is támogatnak öt lombikot… Nálunk meg mondjuk, ha a fele leszívott petesejtet beülteti, a felét lefagyasztatja, akkor az öt támogatott lombikból rögtön akár tíz lesz, vagy jönnek a marketingakciók, hogy több százezer forint helyett most csak 70 ezer a fizetős, és akkor öt helyett rögtön hatot engedhet meg magának a pár.
Ha valaki a jelentkezésnél javában „lombikozik”, akkor nem tiszták a határok, a motiváció sem egyértelmű. Aki lombikozik, az nem örökbe akar fogadni, az lombikozni akar. Az örökbefogadás ilyenkor csak egy – több meddőségi orvos által ráadásul ajánlott – „ugródeszka”. Nem szeretik az érintett ügyfelek, ha ilyenkor azt mondom, ha nincs ló, jó a szamár.
Egy felnőtt örökbefogadott mesélte, miközben szó szerint ezzel a hasonlattal élt, hogy gyerekkorában végig ilyen érzete volt, hogy ő csak egy pótlék. Számomra ez egy alapvető visszaigazolás azóta is. Ne higgyük tehát, hogy a gyermek felé ez az érzet, ez a hozzáállás nem jön át. Sajnos átjön. Nem tud nem átjönni.
– A lombik más ilyen szempontból, mint a házilagos próbálkozás?
– Persze. A lombikba nagyon sok energiát tesznek, iszonyú érzelmi viharokat vált ki, nagy megterhelés fizikailag, lelkileg, anyagilag egyaránt. Egy csomó nő nem is bírja se hormonálisan, se érzelmileg. Ám a fő különbség a veszteség kezelésében van!
– De ha lombikozik a jelentkező, akár olyan helyzet is előfordulhat, hogy épp terhes, mikor kiajánlást kap. Miért nem jó terhesen örökbe fogadni?
– Nem csak lombikozáskor fordulhat elő, hogy az illető épp terhes, amikor kiajánlást kap. Sok oka van annak, hogy miért nem üdvözlendő terhesen örökbe fogadni. A kvázi-ikerhelyzet (korban nagyon közel álló testvérpár) például sosem szerencsés, mert a kicsi a nagyon fog nőni, mint a karón, a kicsi fejlődésének a záloga a nagy fejlődésének az önkéntelen visszafogása lesz. Vannak olyan képzetek, hogy majd az egyik mellemből szoptatom az egyiket, a másikból a másikat. Ez kinek jó? Csak a szülő nárcizmusának.
– Nem biztos, hogy újszülöttet fogadna örökbe.
– Az meg embertelenség. Az örökbe fogadandó gyereknek az az igénye, hogy a teljes elfogadást élje meg. Aki nagy reményekkel bekerül egy családba, és rögvest kap egy kistesót, az nem tudja megélni, hogy őt itt elfogadták, különben miért kap kistesót. Még egy-két évet sem lehetett a középpontban. És a születendő gyerek is fel fogja fogni, hogy nem ő volt a középpontban, hogy már a terhesség alatt sem őrá figyeltek, hanem testvért vállaltak mellé. Akiben van egy kis empátia, az magától eláll ilyen helyzetben az örökbefogadástól, hiszen automatikusan máshová kerül a fókusza. Ha egy örökbefogadásra várakozó várandós lesz, a top prioritása pszichésen a terhesség megélése legyen, bármi más ehhez képest másodlagos.
– Egy vetélés után mennyivel lehet örökbe fogadni?
– Erre nincs szabály. Más egy nyolchetes és egy nyolchónapos magzatot elveszteni. A népi bölcsesség szerinti egy év sem véletlenül alakult ki. A tapasztalatom egyébként az, hogy azok, akik előzetesen elvesztették a gyermeküket, csak több év múlva jelentkeznek örökbefogadásra. Bennük megvan az alázat a leendő és az elvesztett gyermekük, illetve önmaguk iránt is.
– Mit gondolsz a karitatív örökbefogadásról?
– Nem nagyon ismerek ilyet. Azaz, egyszer azt mondta egy jelentkező, hogy elég sok gyerek van már a világban, és nem biztos, hogy a számukat kéne növelni, hanem a meglevőknek az életét jobbá tenni. Elsőre meglepődtem, ilyet még senki sem mondott, de megfogott, hogy valaki ily módon képes felülemelkedni a saját szaporodási előnyén.
A jelentkezőknél azonban általában közrejátszik valamilyen egészségügyi probléma. Még ha van is gyerekük, akkor a szülésnél történt valami, vagy az orvos nem javasolt újabb terhességet. A vér szerinti gyermek egyébként nem kizáró ok, sőt nemzetközi tanulmányok támasztják alá, hogy azoknak a családoknak jobb a beválása, ahol már van vér szerinti gyermek. Van gyereknevelési tapasztalatuk, nem olyan félősek, tudják, mik a korosztályos problémák. Nincs bajunk azzal, ha valakinek van vér szerinti gyereke és úgy jön örökbe fogadni, bár kevés az ilyen jelentkező.
– Nemrég valaki azt mondta nekem, hogy ő szeretne segíteni egy olyan gyereknek, aki egyébként otthon nélkül nőne fel.
– Volt már ilyen vér szerinti gyermekes jelentkező házaspár, akik, amikor megtudták, hogy amilyen gyereket ők elképzeltek – „pici, fehér babát” –, arra sokan állnak sorban, akkor visszaléptek, mert nem kívánták másoktól elvenni a lehetőséget.
– És ha valaki vállal egy négyéves cigány kisfiút?
– Szíve joga. Ilyen gyerekekért valóban nem kapkodnak.
– Van, aki kap határozatot, de gyereket soha?
– Igen, és ezt hangoztatjuk is. Ahogy egy kolléganőm szokta mondani: az örökbefogadás feltétele az alkalmassági határozat, ám az alkalmassági határozat nem jelent feltétlenül örökbefogadást. Minden ügyfél ismeri a törvényt, hogy a gyermeknek keressük a legmegfelelőbb szülőket. Ha egy embernek jó az önértékelése, akkor be tudja lőni, hogy másokhoz képest szülőként ő mit tud nyújtani. Az alkalmasság elég tág fogalom, ezt lehet felülről is és alulról is „ütni”.
– Tehát úgy gondoljátok, kapjon több ember határozatot, legyen egy tágabb merítés válogatni a gyerekek számára, aztán legfeljebb nem kap gyereket?
– Nem mi gondoljuk így. A törvény értelmében a rendszer működését állították fel tudatosan így. A kiválasztásos rendszerekben egyébként másutt is így van az életben. Az érettségin átmegy az ötös is meg a kettes is, miközben jelentős különbség van köztük. Aztán az ötöst felveszik a jogi egyetemre, a kettest nem, és a kettes tanuló tudja magáról, hogy kettes tanuló, és azt is, mi az esélye bejutni melyik egyetemre.
– És aki kettes tanuló, de nem tudja magáról?
– Vannak folyamatos reklamálók, akik nem veszik észre, hogy a reklamációjukkal is „árulkodnak” a személyiségükről, a mentális állapotukról, a stressztűrésükről. Örökbe fogadni nem kötelező és nem is állampolgári jog.
Volt egy korrupciós ügyünk, és nem értette az ügyfél, hogy a borítékcsúsztatás bűncselekmény. Mondtuk, hogy ez itt nem megengedhető, és még ő volt felháborodva, hogy „de hiszen az egész ország így működik”. És sajnos a civilek – tisztelet a kivételnek – is ezt a benyomást erősítik. Tudjuk, látjuk, tapasztaljuk, hogy van, aki egy év, netán egy hónap vagy hét után kap náluk gyereket, amiért mások 3-4 évet várnak. Vagy éppen külföldi állampolgárként kap gyermeket, holott a törvény szerint a civilek csak Magyarországon élő magyar állampolgárok között közvetíthetnének. Mindez nem azt erősíti, hogy a rendszer átlátható. Érdekes, a civilekben mégis jobban bíznak az emberek, mint az „államiban”, pedig ott – ismét tisztelet a kivételnek – kevéssé átlátható a működés, és mint ilyen, nagy a visszaélések lehetősége. A szomorú pedig az, hogy a tiszteséges működés szorul magyarázatra…
– A közelmúltig néhány civil szervezet fogadta a vegyes házaspárokat, ahol az egyik fél külföldi állampolgár.
– Ez túlzás, néhány esetről tudok. És több ízben tisztában is voltak vele a civilek, hogy törvényt szegnek. Volt, hogy épp nálam szólta el magát az ügyfél erről. Ezért is tartanám szükségesnek, hogy ilyen szempontból is jobban ellenőrizzék a civileket, illetve az illetékes gyámhival igenis szerezzen érvényt a törvénynek.
Nem jó üzenet, hogy aki tisztességesen beáll a sorba és hisz a rendszerben, az folyamatos hátrányt szenved, mert azt olvassa a bulvárlapokban vagy a fórumokon, hogy más a civiltől két hónap vagy egy év után kap gyereket, külföldiként kap gyereket, vagy esetleg a jogszabályokat be sem tartva. Hogy várjunk el így transzparenciát?
Sokan megorrolnak rám, de én nem tudok azonosulni azzal a bizonyos civileknél elharapódzott gyakorlattal sem, hogy az anyasági támogatást az örökbefogadók kötelezően „visszaosztják” a szülőanyának, és ez az elvárás. Ez nem a jó irány. Nem az örökbefogadó feladata a szociális támogatás, és majd’ minden örökbefogadónál jól jön az a hatvanezer forint. A transzparenciának az is a része, hogy nincsenek ilyen hallgatólagos zsebbe csúsztatási elvárások.
– A várakozásra visszatérve: pár hónap alatt akár sorra lehet kerülni teljesen becsületesen is, ha valaki vállal roma gyereket.
– Igen, de a többség nem vállal. Nálunk, aki nem vállal roma gyereket, jelenleg öt évet vár, hiszen a 2010 tavaszi-nyári jelentkezők vannak most soron, aki meg vállal, az már fél év alatt sorra kerülhet az országos listán. Már idei jelentkező is kapott kiajánlást az országos listáról.
– Nagyobb gyerekre is öt év a várakozás?
– Igen, hiszen jelenleg nagyon kevés az örökbe adhatóvá nyilvánított fővárosi gyermek.
– Mit gondolsz arról, ha valaki származási kikötéssel indul neki az örökbefogadásnak, aztán két-három év múlva úgy dönt, mégis vállal roma gyereket?
– Mindenkinek szíve joga olyan kikötést tenni, amilyet akar, ezért senkit sem ítélek el. Viszont ha menet közben módosít, akkor sokszor az derül ki, hogy nem elfogadóbb lett, csak türelmetlenebb – és ez nagy különbség! Ilyenkor megpróbáljuk átbeszélni, és általában nem szoktak módosítani.
– Ha örökbe adható egy gyerek, a legrégebbi várakozó automatikusan sorra kerül?
– Nem, de miért kerülne?! A törvénynek három kritériuma van: a jelentkezési sorrend figyelembe vételével a legalkalmasabb jelöltet keressük, a házaspárok preferenciája mellett. Ha megtudjuk, milyen gyermeknek keresünk szülőt, akkor a „paraméterei” alapján a jelentkezés idejének a figyelembe vételével leválogatjuk a rendszert, és képzünk egy nagyjából 15-20 jelentkezőből álló „rövid listát”. A nagysága függ az adott gyermek egészségi állapotától is.
Azaz vesszük például az első 20 olyan jelentkezőt, akik egy 4 év 8 hónapos egészségi problémával küzdő kislányra örökbefogadói határozottal rendelkeznek. Az a lista aztán általában magától tovább szűkül, amikor kiderül, hogy az ügyfelek mégse fogadókészek, mivel „jaj, most mégse lenne jó, most épp lakásfelújítunk, most épp nyaralni megyünk, jaj, most a nagymamát éppen megműtötték, oh, mi a civileknél hamarosan sorra kerülünk”.
Az így fennmaradó még rövidebb listában aztán már nem a jelentkezési sorrend, hanem az adott gyermek igényeit lefedő szülőjelöltek és az általuk nyújtandó körülmények esnek latba, melyet az adott gyermeket és a jelentkezőket legjobban ismerő nagyjából 10 főből álló szakmai team mérlegel. Ebben benne van a gyermekvédelmi gyám, a nevelőszülő, a nevelőszülői tanácsadó vagy a gyermekotthon képviselője, az örökbefogadási tanácsadók és a pszichológusok. A mérlegelés végén a team hoz egy rangsorbeli döntést. Ennek alapján a rangsor első helyére kiemelt jelentkező (legyen az egyedülálló vagy házaspár) kapja meg a lehetőséget a gyermek történetének először anonim megismerésére. Ha ő vagy ők nemet mondanak, a rangsorban a következő ügyfél fogja megkapni a lehetőséget, s így tovább. És elő nem fordul, fordulhat, hogy mondjuk egy egy évvel ezelőtt jelentkezett celeb vagy híres ember sorra kerül olyan gyermekre, akire mások öt éve várnak.
– Előfordul, hogy egy egyedülállót hoztok ki első helyre?
– Persze, volt rá eset, például, ha a gyereknek egy az egybeni kapcsolatra van szüksége.
– Vannak olyan várakozók, akiknek mindig beviszitek az anyagát, de sose kerülnek sorra?
– Vannak, akik sokszor bekerülnek, de még nem kerültek sorra. Azt nem mondanám, hogy sosem fognak.
– Ők mit csinálnak rosszul?
– Semmit nem csinálnak rosszul, de például az egyedülállók ilyenek, nem tudnak elég jók lenni a törvény által egyértelműen preferált házaspárokhoz képest. Amennyiben egy gyermek állapota átlagos, mindig találunk házaspárokat.
– De ha meg nagyon rossz a gyerek állapota, hogy bír vele egy ember?
– Ez paradox, de így igaz, több egyedülálló visszalépett vagy sírva fakadt már emiatt. Egyedülállónak úgymond egészséges, fehér bőrű gyermekre nálunk nem igazán van esélye, és ez szerintem a többi megyében is így lehet.
– Ha befut egy olyan gyerek, akire egyetlen várakozó van a rendszerben, akkor neki mindenképpen kiajánljátok?
– Ha a gyereknek ő megfelelő választás, akkor igen, de ha nem tartjuk annak, akkor nem.
– Olyan döntések elé kerültök, hogy egy gyereket magyar vagy külföldi családnak ajánlotok fel?
– Nem, soha, ez nem tud megtörténni. Ha helyben, a fővárosban vagy egy adott megyében nincs várakozó, a gyermek először az országos listára kerül. Akkor már országos szinten is megpróbálnak számára örökbefogadó családot találni. Ha ez mégse sikerül, kerül csak a nemzetközi listára.
– Mi a helyzet azokkal, akik ötven körül jelentkeznek, nincs gyerekük és már csak egy idősebb, 5-6-7 éves gyereket kaphatnak a kötelező korkülönbség miatt?
– Már az is elég, ha 45 felett jelentkeznek, mert mire sorra kerülnek, ötvenévesek lesznek. Nekik sincs jó esélyük a teameken, mert az ilyen jelentkezőknek döntő többségében nincs gyermeknevelési tapasztalata, s eleve csak kevesen szeretnének idősebb gyermeket örökbe fogadni. Egy nagyobbacska gyermekre vélhetően azok fognak igent mondani, akik a koruknál fogva fiatalabb gyermekben nem igazán reménykedhetnek. Ilyen szempontból az 50 év körüli jelentkezők kompromisszumkészebbek. S az is igaz, hogy egy olyan házaspár, aki egy egészségesebb vagy fiatalabb gyermekre is szóba jöhet, az általában nem fogad el egészségi problémával küzdő vagy idősebb gyereket.
– Elképzelhető, hogy valaki éveket vár nyolcéves gyerekre?
– Sajnos igen.
– Miért?
– Mert nincs gyerek. Konkrét példa: egy egyedülálló jelentkező hölgy kilenc éve vár egy egészséges, fehér bőrű lánygyermekre. A saját kora miatt most már 10 éven felülire, és bizony az elmúlt 9 évben még csak felajánlást sem kapott.
– Nincs fehér bőrű 11 éves gyerek a rendszerben?
– Biztos van, csak nem örökbe adható.
– Hány éves korig lehet átgondozni egy gyereket egy új családba?
– Szerintem a kiskamaszkor elejéig biztosan, de egyénileg változó, mikor lesz kiskamasz egy gyermek. Akár már kilencévesen is az lehet, főleg egy lány. De ilyen idős gyerekkel nincs tapasztalatom.
– Kilencévest már nem nagyon vállalnak a magyarok.
– Igen, Magyarországon ez a hozzáállás, meg bejön az iskola kérdése is. Egy igen általános ökölszabály, hogy minél nagyobb a gyerek, annál nagyobb a puttonya. Ám vannak ellenpéldák is! Volt egy nagyon okos, nagyon rendben lévő nyolcéves kisfiú, aki itthon a kora miatt – sajnos – senkinek nem kellett. Végül Olaszországban talált új családra. Ezt megelőzően azonban egy idősebb magyar házaspárnak is felajánlottuk, ám mivel volt egy kis beszédhibája is, ők a megismert dokumentációi alapján nemet mondtak. Az asszony később letámadott, hogy mit képzeltünk, hogy egy beteg gyereket ajánlottunk fel neki. A mi felfogásunk szerint a beszédhiba nem betegség, ők meg a tündéri gyereket meg sem nézték emiatt… Szerintem életük lehetőségét szalasztották el.
Én az idősebbeket meg az egyedülállókat arra bíztatom, hogy húzzák tágabbra a határokat, hiszen végül így is, úgy is egyedileg döntenek majd. Egyszóval, nem engedhetik meg azt a luxust, hogy mindenféle kritériumot bejelöljenek, hogy milyen gyermeket nem vállalnak. Ezzel azonban messze nem azt mondom, hogy vállalják be a számukra vállalhatatlan! Sőt!
– A többség viszont minél kisebb gyereket, lehetőleg újszülöttet szeretne.
– Igen, pedig az újszülött a legnagyobb megterhelés, és a legnagyobb zsákbamacska. Eleinte 24 órás embert igényel, „nincsenek hozzá kulcsok”, nincs napirendje, egy totál „fekete doboz”. Emiatt aztán mindenkiben ott van az extra félelem, hogy mi van akkor, ha baja van, miért sír, milyenek a képességei, hogy fog fejlődni, jaj vajon a genetika, a magzati élet… Ezért a szorongása is fokozott az újszülöttet örökbefogadó szülőnek.
– Sokakban az él, hogy egy kisbaba tiszta lap, majd az én képemre formálom…
– Ez nagyon nincsen így. Az élet, mint tudjuk, nem a születéssel kezdődik… Ilyen szempontból könnyebb egy olyan korú gyerekkel, akin már látszik a temperamentuma és le tudom mérni a hozzá való viszonyulásomat, s az övét is az enyémhez.
– Ez hány éves kor?
– Nagyjából egy éves kor fölött.
– Lehet előre jelezni, mikor lesz sikeres egy örökbefogadás, például a gyerek kora, állapota alapján, vagy hogy hány helyen élt addig?
– Ez így nem létezik, egyedi esetek vannak, nem lehet ezek alapján megjósolni.
Van egy érdekes jelenség: van, hogy egy gyermek örökbe adható, ám abban az aktuális állapotában nincs rá igény, és ezért óhatatlanul „várakozik” a rendszerben. Aztán fél év alatt gyönyörűen behozza a lemaradását, és valaki végül boldogan hazaviszi.
– Az aktája ezt követi?
– Persze. Az új törvény szerint minden gyereket új és aktuális, összegző szakvéleménnyel kell ellátni. Enélkül elvileg nem is adható örökbe. Ez kötelező, pont azért, hogy ne egy-kétéves anyagokból dolgozzunk.
– Mit változtatnál a hazai rendszeren?
– Rengeteget. Először is, azt kéne az államnak eldöntenie, hogy az örökbefogadást hogyan súlyozza. Most a családpolitikához tartozik, szerintem is annak a része, de akkor kezeljék is családként az örökbefogadókat. Ahogy én látom, az örökbefogadási szabályozást egyelőre nem teljesen harmonizálták a családpolitikával, a család védelme az örökbefogadás szabályozásában pedig nem teljeskörűen köszön vissza. Örökbefogadási szempontból meglepő módon sokkal inkább a születések számát ösztönzik a törvények, mint magát a család működését. Az anyasági támogatás, az apákat megillető ötnapos pótszabadság csak az újszülöttet örökbefogadóknak jár. A jelenlegi gyakorlattal az állam ráadásul így azt is üzeni, hogy az újszülötteket örökbefogadók preferáltak, a nem újszülötteket örökbefogadók pedig hozzájuk képest hátrányban vannak.
Egy családiműködés-fókuszú szemléletben az anyaságit megkapná az is, aki tízéves gyereket fogad örökbe, hiszen ő akkor válik annak a gyermeknek az anyjává akkor is, ha van már netán három másik gyereke. Az örökbefogadó apáknak pedig a gyermek korától függően adnék akár lépcsőzetesen növekvő pótszabadságot, hogy mondjuk egy nyolcéves gyermeket örökbefogadó családapa akár két, ne adj’ Isten, három hetet is otthon maradhasson az éppen formálódó családjával a kezdeti igen fontos és intenzív időszakban.
– Az örökbefogadók sokszor azon is meglepődnek, hogy ha kétévesnél idősebb gyerek érkezik, akkor már csak a havi 25 ezres gyes jár.
– Igen, a csecsemőgondozási díjat (a gyerek féléves koráig járó, legmagasabb összegű juttatás, azelőtt tgyás volt a neve) a gyermek korától függetlenül megadnám az örökbefogadóknak fél évig, amennyiben otthon maradnak a gyermekkel.
– Említetted, hogy az alkalmasságot is megszigorítanád.
– Igen. Minimális követelményeket vezetnék be. Megszabnék például egy minimális intelligenciahányadost. Egy szakmai megbeszélésen ezt tekintve 80-as IQ-ban maradtunk. A háziorvosi nyilatkozat részévé tenném, hogy tud-e arról, hogy betege rendszeres szakorvosi ellátásban részesül, s ha igen, mely problémával. Az érintett orvosi szakmai kollégiumok bevonásával felülvizsgálnám az eddigi betegséglistát. A már említett fegyverviselési egészségi alkalmassági feltételekhez hasonlóan a pszichiátria területéről felvenném például a személyiségzavarokat. Az alkohol- és kábítószerfüggést általánosságban kiterjeszteném a pszichoaktív szerekre és a játékszenvedélyre és internetfüggőségre. És igen, szorgalmaznám, hogy rosszindulatú daganatos vagy transzplantált beteg az ötéves túlélési időn belül ne fogadhasson örökbe. És nem azért, mert ki akarok tolni velük, hanem mert az örökbefogadandó gyermeknek szeretnék fizikailag és lelkileg is minél biztosabb hátteret biztosítani, és mert meg akarnám kímélni egy újabb veszteségélménytől. Ez iszonyú nagy felelősség. Az orvosoknak pedig szabadon választható elméleti továbbképzést vezetnék be a témában.
Az alkalmasság lépéseit is szigorítanám. A tanfolyam tematikáját átalakítanám. Markánsabban elválasztanám a gyakorlati részt az elméletitől. A gyakorlati részt lényegében helyzetgyakorlatokká alakítanám. S ezeket előbbre venném az alkalmassági folyamatban, hogy kiderüljön, hogy egy adott jelentkező hogyan tudna viszonyulni konkrét helyzetekhez. A tanfolyamot lehetne bővíteni, új modulokat bevezetni, például romamodult. A roma kultúráról részletesebben kellene beszélni. A roma gyerekek örökbefogadói – amennyiben igénylik – extra felkészítést is kaphatnának.
Most tapasztaljuk azt a problémát, hogy léteznek roma falvak roma nevelőszülőkkel, és a mi fővárosi jelentkezőink ledöbbennek a falun, a kultúra másságán, és vagy amint lehet, „visszamenekülnek” Pestre, vagy reklamálnak, s csak nagyon kevés szülő tudja ezeket a helyzeteket zökkenőmentesen venni.
– Jól értem, az a baj, hogy a nevelőszülő roma?
– Nem! Az a gond, hogy a fővárosi, jellemzően középosztálybeli jelentkező egy számára ismeretlen, teljesen más kulturális közeggel szembesül, aminek nem érti a „nyelvét”, így nem tudja kódolni, dekódolni a helyzeteket, melyekben aztán nem képes magát komfortosan érezni. Például vannak roma családok, ahol nem ritka, hogy szájon puszilják egymást. Aki ehhez nem szokott, annak ez sokkoló vagy provokáló tud lenni. Vagy a faluban mindenki tud az örökbefogadásról, holott ők diszkrétebben szerették volna kezelni.
