Ebben a filmben az örökbefogadás nemcsak egy motívum, ez a film elejétől végéig az örökbefogadásról szól, mindenféle irányokból. A három főszereplő rögtön a háromszög három csúcsáról való: örökbefogadó, örökbefogadott és örökbeadó. Érdemes megnézni.
Az Anya és gyermeke (Mother And Child) című amerikai filmdráma több történetszálat kever. Karen (Annette Bening játssza) 14 évesen terhes lett és örökbe adta a gyereket, és nem tudott ezen túllépni. Még ötvenes éveiben is ennek hatása alatt áll, folyamatosan a sosem látott gyermekre gondol, leveleket ír neki, amiket nem küld el, a mindennapokban zárkózott, morcos, képtelen az emberi kapcsolatokra.
Az örökbeadott gyerek, Elizabeth (Naomi Watts) is méltó rá, hogy kiszálljon hozzá a kötődésrendőrség. A harmincas nő sikeres ügyvéd, de mintha nem lennének érzései. Az örökbefogadó szüleivel rossz a kapcsolata, a vér szerinti anyját nem kereste soha, nem akar sem tartós kapcsolatot, sem gyereket, fűvel-fával lefekszik, még a városokat, munkahelyeket is hűtlenül cserélgeti. A függetlenségre esküszik, de inkább durván magányos.
A harmincas Lucy (Kerry Washington) pedig, a férjével együtt, végre meghozta a nagy elhatározást: örökbe fogadnak egy gyereket, és ügynökségen keresztül keresnek egy krízisterhest, aki nekik adná a babáját.
Aztán mindenféle történik, a három ember története összekapaszkodik. Nekem az tetszett nagyon az Anya és gyermekében, hogy a szereplők kapcsolati hálózataira is utalásokat tesz. A filmek általában nem foglalkoznak a szereplők tágabb rokonságával, maximum egy-két, dramaturgiailag szükséges barát vagy rokon bukkan fel. Na, ebben a filmben mindenkinek van anyja, az anyának bejárónője, a bejárónőnek gyereke. És ezek a kapcsolatok hatnak a döntésekre, hisz egy örökbeadás-örökbefogadás nem légüres térben, hanem emberi viszonyok között, sőt miattuk történik. Van, hogy az udvarló előző házasságból való felnőtt lánya mond olyan tanácsot, ami továbbviszi a történetet, szerepe van a fél percre feltűnő apósnak és anyósnak, és a bejárónő lánya is hoz érzelmi felismeréseket. Ugyanezen szerkezet miatt a film nem zár le minden szálat a befejezésnél, nem tudjuk meg, mi lett a félrelépő szomszéd terhes feleségével.
Egyébként a „behálózottság” dacára a kapcsolatokban van valami űr. Karen önfeláldozóan ápolja idős anyját, egy ágyban alszik vele, mégsem tudják megbeszélni az évtizedekkel korábbi örökbeadást. Elizabeth kikezd a roppant szimpatikus főnökével (Samuel L. Jackson), aki szereti is őt, de a lány emellett ugyanilyen intenzitású viszonyt folytat egy teljesen érdektelen szomszéddal. Az anyák támogatják, de le is nyomják lányaikat.
A szereplők beszélgetéseikben az örökbeadás-örökbefogadás-örökbefogadottság tipikus kérdéseit vitatják meg. A genetika számít, vagy a nevelés? Lehet szeretni a más gyerekét? Ha Isten arra rendelt, hogy ne legyen gyerekem, kell-e kicselezni a sorsot? Beleszólhat majd az örökbeadó a gyerek nevelésébe? Lehet-e húszévesen, egyedül felnevelni egy gyereket? Elég ok-e egy gyerek megtartására, hogy „besikerült”, még ha az anya nem is akarja? Hányadik randin mondjam el, hogy örökbe adtam egy gyereket? Megkeressem-e a sosem látott anyámat/gyerekemet? És ha csalódás ér?
„Nem a vér számít, hanem az együtt töltött idő” – mondja két szereplő is. A film mintha mégis cáfolná ezt, hisz az örökbeadó anya és az örökbefogadott lány életét is tönkreteszi a veszteség. Kár, hogy nem derül ki, mi volt a gond Elizabeth örökbefogadó családjában, mitől lett ennyire sérült a nulla naposan adoptált lány. Csak annyi hangzik el, hogy nem jött ki jól az anyjával. És mikor valaki az anyjáról kérdezi, a sosem látott biológiai anyáról kezd beszélni, az örökbefogadót meg sem említi. Karen drámáját jobban értjük, tizenévesen az anyja erőltette rá az örökeadást, nem a saját döntése volt. Ebben a filmben ezek többnyire a nők kérdései. Bár mindhárom nő mellett áll férfi, mégis, a nagy döntéseket egyedül hozzák.
A kedvenc jelenetem a filmben, mikor a húszéves krízisterhes leány nagy önérzettel vizsgáztatja a leendő örökbefogadókat, akik a szék karfájába kapaszkodva igyekeznek megfelelő válaszokat adni, hogy ők kaphassák a babát, tudva, hogy az örökbeadó előttük már több párt kikosarazott.
Itt látható online:
Anya és gyermeke (Mother and Child), színes, amerikai-spanyol filmdráma, rendezte Rodrigo García, 125 perc, 2009
