Szabó Bernadett a kilencéves Anna és a hét és fél éves Jutas anyukája, akiket elvált szülőként nevel. Mindkét gyereket csecsemőként fogadták örökbe a volt férjével. A cigány származás elfogadásához megtett útról beszélgetünk, a válásról, a mindennapos küzdelmekről az anyagiakkal és az akaratos kiskamasszal, és arról, milyen a társkeresés két örökbefogadott cigánygyerekkel.
Hogy kezdődött a történetetek?
1998-ban házasodtunk össze, akkor 23 éves voltam, megbeszéltük, hogy jöhet a gyerek. A Kismama újságban olvastam egy cikket, hogy milyen vizsgálatokat érdemes megcsináltatni gyermekvállalás előtt. Elmentünk, ingyen kivizsgáltak, és kiderült, hogy a férjemnek nincs esélye engem teherbe ejteni, egy műtétet is javasoltak, ami majd rendbe hozza. A műtét után nemzőképesnek nyilvánították, de a gyerek csak nem jött. Közben én három hónapot dolgoztam a Pikler Emmi Csecsemőotthonban, és mind a nyolc gyerekbe beleszerelmesedtem, mindet örökbe fogadtam volna legszívesebben. A meddőségi központban elkezdtek minket vizsgálni. Kiderült, hogy a férjem spermaszáma továbbra is kevés, ezzel nem vállalták az inszeminációt. Lombikot meg én nem akartam, mert abból a pénzből megcsináltatjuk a bútort, és annyira minden áron nem akartam szülni, hogy ilyen tortúrának kitegyem magam. Egy napig sírtam, meggyászoltam, hogy nem szülhetek, aztán megkönnyebbültem.
Ebben a férjeddel könnyen egyetértésre jutottatok?
Mindenben egyetértésre jutottunk, de aztán utólag kiderült, hogy nem volt egyetértés. Én mondtam, hogy fogadjunk örökbe, a férjem mondta, hogy jó. A cigánygyerek sem volt kérdés köztünk, megbeszéltük, hogy félig cigánygyereket elfogadunk, akin nem látszanak a rasszjegyek.
De a rasszjegyek nem arányosak azzal, hogy a gyerek félig cigány-e.
Persze, de ismeretek hiányában akkor ezt még így gondoltuk. 2005-ben jelentkeztünk, minden simán ment, fél év alatt lett határozatunk.
A férjed az örökbefogadással is egyetértett?
Igen, mert még egyszer régen felhozta, hogy legyünk nevelőszülők, de akkor azt mondtam, amíg nincs saját gyerekem, addig nem akarok nevelőszülő lenni. Márciusra lett határozatunk, kétéves korig elfogadtunk gyereket, és három hét múlva meg is kaptuk az első felajánlást. A nagybarcai csecsemőotthonba mentünk el megnézni egy 14 hónapos kisfiút. A férjemen láttam, hogy nem szeretné őt, én meg őrlődtem. Volt bennem egy ellenérzés, de akartam is. Mi az, hogy egy cigány kisfiút nem viszünk haza?! Akkor felhívtam Mórucz Lajosnét a Gólyahírtől, mert náluk is várakoztunk, ő mondta, ha bármilyen ellenérzésem van, nem szabad igent mondani.
Az volt a baj, hogy cigány volt a kisfiú?
Igen, akkor még. Amiatt volt ellenérzésem.
Nem ilyennek képzeltétek?
Nem. Nem volt szerelem első látásra. Közben a Nők Lapja Café fórumán megismerkedtem más örökbefogadókkal, akikkel ma is barátságban vagyok, elkezdtünk találkozgatni. Ott az egyik lány egy cigány testvérpárt fogadott örökbe, és gyönyörűek voltak a gyerekek, annyira tetszettek. Sokat beszélgettünk erről, és már őrjöngtem a férjemnek, hogy gyereket akarok, ha cigány, cigány!
Eltelt nyolc hónap, januárban munkát váltottam, előtte felhívtam a Tegyeszt, mire számítsunk. Mondták, hogy még pár év. Február elején aztán telefonáltak, hogy van egy kéthónapos kislány csecsemőotthonban, valószínűleg roma származású, megnézzük-e. Megnéztük, ő szerelem volt első látásra, nem volt kérdés, hogy hazavisszük. Anna az első találkozáson csak engem nézett. És akkor mondtam neki, nézz az apádra is. Akkor megnézte férjemet, majd visszanézett rám. Három hétig jártunk be ismerkedni, már zokogtunk a kapuban, hogy miért kell otthagyni, s végül sikerült hazavinni.
Akkor is Anna volt a neve?
Nem, Jázmin, de akkor volt egy rossz tapasztalatunk ezzel a névvel. A szomszédban lakott egy apuka a Jázmin nevű kislányával. Sokat kiabált vele, és rossz érzés volt hallgatni. De Anna tudja, hogy a nénije adta neki ezt a nevet, volt, hogy az óvodában úgy mutatkozott be, hogy Jázmin. Mi rögtön beadtuk a papírt a második gyerekre. Akkor alakult a Fészek Alapítvány, mi voltunk az ötödikek a sorban, oda már úgy jelentkeztem, hogy cigány kisfiút szeretnék: teljesen átfordultam, annyira gyönyörűek voltak a barátnőim gyerekei, a két kisfiú.
Közben a kapcsolatunk a férjemmel már nem volt az igazi, nem beszélgettünk, eltávolodtunk egymástól, és egy udvarban laktunk az anyósommal, az sem tett jót. Anyagilag sem álltunk jól, kimondtuk, hogy ne legyen második gyerek. Ha Annának születik vér szerinti testvére, akkor igen, de egyébként nem. Írtam levelet az Alfának, a Fészeknek és a Gólyahírnek, ahol várakoztunk, hogy visszalépünk.
Jutas egy hétfői napon született, mi másnap utaztunk volna a Balatonra, mikor felhívott Budai Ági a Fészektől, valószínűleg elfelejtette a lemondásunkat. Van egy egynapos kisfiú, valószínűleg roma, megnézzük? A férjemet is megkérdeztem, hogy mi legyen. Igent mondott. Azonnal elmentünk a kórházba. Életemben nem láttam egynapos gyereket, sárga volt, lila volt, fekete volt. Nagyon csúnyának láttam, de a főnővér az mondta, rég született ilyen szép gyerek, mert nem volt csúcsos a feje. Ági kérdezte, hazavisszük-e. A férjem bólintott, erre mondtam, hogy igen. Igent mondtunk. Anna megpuszilta a lábát, volt egy meghittsége a látogatásnak. Aztán szóltak az anyukának, akkor megnyugodtam. Egy gyönyörű roma nő volt, a nyugalom áradt belőle. Meglátta Annát, ő is megnyugodott. Másnap mentünk a gyámhivatalba, épp ott indult meg a teje. Beszélgettünk, de nem kérdeztem sokat, nem jutott eszembe semmi. Ő várta Jutast, de már van egy hároméves kisfia. Ő otthonban nőtt fel. Imádja a nagyfiát, de tudja, ha nem tudja ellátni őket, akkor mindkét kisfiút elveszik tőle. Annyira ragaszkodott nagyfiúhoz, hogy nem akarta, hogy őt elvegyék.
Olyan nehéz körülményei voltak, hogy ez fenyegetett?
Ezt nem kérdeztem tőle. Nem jutott eszembe. Az apuka magyar, titkolt terhesség volt, nem járt orvoshoz sem. Jutast ötnaposan vittük haza. Befekhettem volna vele a kórházba, de nem tettem. Beküldtek egy kórterembe, ott volt egy cigányasszony. Kérdezte, elhagyta az anyja? Mondtam, hogy lemondott róla. Erre elkezdte szidni. Mondtam, hogy nem a kukába dobta, gondoskodott róla, hogy legyenek szülei. Nagyon dühös lettem. Így került haza Jutas.
Anna temperamentumos kislány, olyan, mint én, sokat összevitatkozunk a mai napig. Jutas meg szerelem volt, a hangomra megnyugodott. Evett, aludt. Eleinte a tápszer nem volt jó, sokat sírt éjszaka, de utána váltottunk, megszűnt a probléma. Hároméves koráig tökéletes gyerek volt, mondtam, hogy ilyen gyerekből még tízet elvállalok. Most is az, csak már fiú. Anna nem bújós, az első hónapokban hátrafeszítette magát, nem lehetett megölelni. Jutas bújós, este ölelkezünk, ha össze vagyunk veszve, akkor is összeölelkezve köszönünk el. Annát csak akkor lehet megölelni, ha ő is akarja.
És a kapcsolatotokra tényleg rosszul hatott a második gyerek?
Ez beigazolódott. Az apuka hazajött este, befeküdt Anna mellé és elaludt a gyerekkel, este 11-kor kelt fel, mikor én mentem el aludni. A minimális beszélgetés is megszűnt, ami volt.
Átaludta az estéket?
Át. Megszűnt az a lehetőség, hogy beszélgessünk arról, mi történt aznap. És az anyósom is ott élt, beleszólt az életünkbe. Én elég szókimondó vagyok, ez se tetszett neki. Szerettem volna a saját életemet élni családként. Szép lassan mentünk szét. Mondtam, hogy addig rendeződjünk, amíg a gyerek kétéves nem lesz, mert el akarok menni dolgozni, beszélgessünk már. Nem változott semmi.
Végül a férjemmel együtt elköltöztünk albérletbe, mert elegem volt az anyósomból, de már késő volt. Aztán rengeteget dolgoztam, mert hitelünk is volt, már a gyerekek sírtak, hogy nem látnak. A férjem az anyukája kifőzdéjében dolgozott, de nem keresett sokat, lett volna lehetőségünk Ausztriába kimenni, neki szakácsnak, nekem masszőrnek, de nem vállalta. Én segítettem volna neki jobb állást keresni a neten, de ő nem akarta, nem élt ezzel a lehetőséggel. Megkérdeztem, miért nem tudja otthagyni az anyukáját, és azt felelte: nem tudom. Ott lett vége, én ott lezártam. Úgy éreztem, hogy ő az anyukáját választotta.
Ez korábban nem tűnt fel?
A gyerekek előtt nem foglalkoztam vele, de akkor se volt másmilyen. A gyerekeknél már fontos volt nekem, hogy egy család legyünk. Mi egy vallási gyülekezetben ismerkedtünk meg. Beszéltünk a szeretetről, hogy egy apának, anyának mi a feladata a családban, és ez nem működött. A férfi feladata, hogy gondoskodjon a szeretteitől, és nem tudtam elviselni, hogy nálunk ez nem működik. Nem volt szeretet a családban. Képmutatásnak éreztem, hogy eljárunk a gyülekezetbe, otthon meg dúl a háború. Mikor elváltunk, az egyházból is kiléptem.
A férjed könnyen beleegyezett a válásba?
Mindenbe az utolsó pillanatban ment bele. A férjem egyébként a mai napig azt gondolja, hogy én azért váltam el, mert nem akartam fizetni a hitelt. Úgy érzem, hogy ő nem lett apává, a felelősséget nem vállalta. Elfelejtett dolgokat, nála a mai napig nincs otthon gyógyszer, lázmérő, nem köti be a gyerekülésbe a gyerekeket. Az a jó, hogy már nagyok, van annyi eszük, hogy szóljanak.
Ez kezdettől így volt?
Mindenért szólni kellett, hogy ne felejtse el. Felelősségtudata a mai napig nincs. Ma is ilyen a kapcsolatunk, a válás óta nem kérdezte meg, mi van a gyerekkel az iskolában, persze őszerinte másképp van. Én, ha valami jó hír van, ha jó jegyet kapnak, telefonálok a volt férjemnek. Most például jó hír, hogy Annának példás a magatartása, pedig tavaly hármas volt, rengeteg gond volt vele. Anna megsínylette a válást, de most jól van, most Jutassal nehéz, ő verekszik. Annát átvittük egy másik iskolába, és most minden rendben, jár az Ágacska pszichodráma csoportjába is.
Te is jársz valahova?
Én sajnos nem tudom megoldani, nincs segítségem. De az is nagy segítség, hogy míg a gyerekek pszichodrámán vannak, mi szülők beszélgetünk, azt érzem, nem én vagyok az egyetlen, aki ilyen problémával küzdök.
Ami nagyon rosszul esik: Anna többször rám támad, hogy mit nem veszek meg neki. De ha eljössz hozzánk, látod, hogy megvan az mp3-lejátszó, a Barbie, az a Playmobil, amit szeretett volna, Jutasnak megvan a Legója. Ha nem eszem, hát nem eszem, de igyekszem mindent megvenni nekik, amit fontosnak látok. Korlátok persze vannak. De ha valamire nemet mondok, Anna jön azzal, hogy utálatos vagyok. Mondom, hogy én se örülök, hogy reggel fél hatkor kelni kell, de a munkámért kapott pénzből élünk. Meg van szabva, mennyit tudok költeni egy nap. Három hétre elég a fizetésem, nem tudok venni neki egy 150 forintos péksüteményt, mert abból megveszem több napra a tízóraiját. Próbálom őket elvinni programokra, találok ingyenes rendezvényeket, és akkor jön, hogy nem akarok menni, nem érdekel. Volt, hogy állatkerti látogatást szerveztem, és nem akartak jönni, mert utálnak engem, utálják egymást. Ezek nagyon bántanak. Szeretnék egy kis plusz türelmet a gyerekekre.
Lehet, hogy átlátják, hogy ezzel tudnak bántani?
Anna átlátja, Jutas próbálkozik. De most normalizálódott a helyzetünk. Minden második hétvégét az apjuknál töltik, és az én hétvégéimből is kap három órát az apuka. Vele is jó a kapcsolatuk, látják, hogy mi van az apjuknál, mi van nálam. Örülök, ha jól érzik magukat az apjukkal.
Sajnos utólag kiderült, hogy a cigány származásban sem volt egyetértés köztünk. Egyszer Annának azt mondta az anyósom, hogy ő nem cigány, és a lányom kérdőre vont. A férjem rám támadt, hogy miért kell ezt mindig hangoztatni. A gyerekek tudják, hogy ők cigányok. Ezt nem hangoztatjuk, de így fogadtuk őket örökbe, és nekik tudniuk kell, együtt beszéltük meg, hogy ez nem titok. Utólag derült ki, hogy a férjem nem értett egyet semmivel, ő nem szerette az én örökbefogadó barátaimat, pedig ott volt, jött a találkozókra, beszélgetett, kirándultunk, utazgattunk együtt. És most kibökte, hogy nem is szeretett velünk lenni. Én nem ismertem a férjemet! De a gyerekekhez nagyon ragaszkodik, mindig elviszi őket láthatásra.
Megviselte a gyerekeket a válás?
Anna nagyon megszenvedte. Ő négyéves volt, mikor elváltunk. Jutason nem látszott annyira, mert vele nem volt olyan szoros a kapcsolata, de Annán majomszeretettel csüggött a férjem, úgy köszönt el tőle minden alkalommal, mintha utoljára látná. Harcolok Annával. Nagyon egyformák vagyunk, van egy erős akarata, ami nekem is. Azért kezdtünk el járni pszichológushoz, mikor elsős lett, mert hozzányúlt másnak a dolgához. Visszaadta, nem vette el, de hozzányúlt, és szeretett a pénztárcába belenyúlni, mert anyának nincs pénze. Mindig valaki másnak vette el, nem magának, minden meglett, de akkor vittem el pszichológushoz, akkor derült ki, hogy figyelemzavaros. A pszichológus azt mondta, hogy azért mer engem bántani, mert biztos pontnak érez.
Ez milyen jó szöveg! Emelt fővel megyek haza.
Sok bántást kapok Annától, de azért van, hogy jön hozzám, bújik, mondja, hogy szeret.
A gyerekek tudják, hogy örökbefogadottak?
Igen, Annával évente visszamegyünk a csecsemőotthonba. Az utolsó évben volt, hogy Anna végre jókedvűen jött. Korábban is várta, de mindig elkomolyodott. Most rengeteget kérdezett Zsuzsa nénitől, megsimogatta a gyerekeket, minden szobába bement. Ez családi ünnepély volt nálunk mindig. Jutasnak meg csináltunk egy montázst arról, mikor hazahoztunk. Az első képen a vér szerinti anyával állunk a gyámhivatalban, Anna kérdezte is, ki ez a néni, Jutas nem kérdezett semmit. Mondtuk, hogy ő volt a nénije, tudják a keresztnevüket is.
Van kapcsolat az örökbeadóval?
Nincs. Mi meghagytuk a lehetőséget, hogy az alapítványon keresztül bármikor kérhet fényképet, de nem élt ezzel. Annyit láttam a neten, hogy született azóta még egy kisfia, biztos lelkiismeret-furdalása volt. De az örökbefogadás nálunk teljesen természetes a családban. Nemrég egy szomszéd srác segített feltenni a képeimet a falra, elkezdtünk beszélgetni, mesélte, hogy a felesége nagyon sokáig szoptatta a kislányukat, és mondta, hogy biztos titeket is sokáig szoptatott anya. Mire ők teljesen természetesen közölték, hogy nem, minket nem szoptatott, minket örökbe fogadott. Egyszer Jutast megkérdezte egy kisfiú, hogy te miért vagy ilyen barna színű? Mire Jutas rávágta: azért, mert így születtem.
Érik őket bántások a bőrszínük miatt?
Jutast az iskolában az első héten lecigányozta egy fiú, akkor sírva jött haza. Azt megbeszéltük, de pozitívan hangsúlyoztam, hogy milyen jó szeme van a fiúnak, hogy felismerte a származását. Felhívtam egy cigány ismerősömet, aki azt mondta, hogy természetesen, viccesen kell kezelni, és jól csináltuk. Azóta nem csúfolják. Volt, hogy Annának is mondták, hogy sötét a bőre, egyébként szerintem nem is, de nem vette zokon. A bölcsődében meg azt hitték, hogy a férjem a harmadik férjem, és a két gyerek két korábbi férfitól van. Egyébként a saját anyám nem beszélt velem két hétig, mikor hazavittük Jutast.
Miért?
Mert miért kell örökbe fogadni még egy gyereket. Az se tetszett neki, hogy cigány. Annát szerették, de rajta nem látszott.
Van egy mondat, amitől nagyon félnek az örökbefogadók: ne szólj bele, nem vagy az anyám. Te megkaptad már?
Anna mondta már, hogy te nem vagy az anyukám. Erre azt feleltem: kislányom, van egy rossz hírem. Én vagyok az anyád. Nem én szültelek, de én vagyok. Ez szomorú dolog, de ugyanolyan makacs vagy, mint én, rám hasonlítasz, én neveltelek, én keltem fel hozzád, mikor beteg voltál, én vagyok az anyád. Elnevettem magam, és ő is.
Előjött többször a téma?
Nem.
Akkor jól lekezelted.
Azzal tud bántani, hogy nem teszek meg mindent, nem veszek meg mindent. De az örökbefogadáson nincs konfliktus.
Milyen egy kétgyerekes elvált anya szerelmi élete? Jelent nehézséget, hogy a gyerekek örökbefogadottak?
Igen, főleg, hogy cigányok. Egy férfival már majdnem összeköltöztünk, mikor felolvasott egy cigányviccet. Én mondtam, hogy ilyen vicceket nem szeretnék hallani. Erre érzékeny vagyok. Nem vitatkoztam, csak megmondtam, hogy nálam két tabu van, a cigányozás és az abortusz. Mindkettőt ellenzem, de nem vagyok hajlandó vitatkozni. Ha én tiszteletben tartom a másik nézetét, ő is tartsa tiszteletben az enyémet. Ez a kettő olyan vitát generált a páromnál, hogy megtört bennem valami. Emiatt is lett vége. Interneten szoktam ismerkedni, mert eljárni nem tudok.
Az ismerkedés mely pontján árulod el, hogy van két örökbefogadott gyereked, akik cigányok?
Az örökbefogadást nem mondom el rögtön, csak rákérdezek, hogy mi a véleménye a cigányokról. Elég hamar kiderülnek dolgok, mert rengetegen rasszisták.
Eléggé leszűkíted a kört.
Ne dohányozzon, ne politizáljon, ne legyen rasszista. Ha a cigánykérdésen túljutunk, meg azon, hogy két kiskorú gyerekem van, elkezdünk levelezni, megnyílunk és akkor szép lassan elmondom. De általában hamar véget ér, sok férfit elriasztanak a gyerekek. Nagyon kevés az a férfi, aki tényleg érdeklődik tovább.
Úgy gondolod, jobban elriasztja őket, mint két vér szerinti gyerek?
Ezt nem tudom. De két pici gyerekkel nem könnyű ismerkedni. De azért próbálkozom. Anna már a fejemhez vágta, hogy jó lenne megállapodni. Nem szeretek olyanokkal ismerkedni, akiknek nincs gyerekük, mert a többségük nem tudja, milyen gyerekkel élni, és esetleg még akar gyereket.
Neked lehet még gyereked?
Lehetne, de ahhoz olyan férfit kéne találni. De én már nem akarok minden áron szülni, 41 éves vagyok, egyedülálló anyaként meg elég a kettő gyerek is. Most elégedett vagyok az életemmel, nem akarok többet, az erőmön felül. Nem élném túl a napokat, ha nem lennék elégedett azzal, amim van.
