Beszámoló a közös filmnézésről. (Köszönöm, hogy mindenki pontosan érkezett!)
Ez a film 75 percben az örökbefogadás kapcsán felmerülő szinte összes témát és lépést felöleli, ami nem kis bravúr. Különösen ajánlom az örökbefogadást még csak fontolgatóknak, mert ad egy jó áttekintést, és bár a cseh rendszert mutatja be, ez nagyon sokban hasonlít a magyarra. A rendező, Alice Nellis és csapata öt családot követett a kamerával négy éven át, akik mind az örökbefogadás útját járják. A cserkészvezető és felesége egy kisfiút fogad örökbe, majd jelentkeznek testvérért. A tanárnő-közgazdász házaspár már egy vér szerinti kislány után fogadnak örökbe még egy kislányt. A lelkész és felesége örökbefogadásra várakozik és lombikozik egyszerre, majd csodás módon egy spontán terhesség révén fiuk születik, de az örökbefogadásról sem tettek le. A rockzenész és felesége két gyereket fogadott örökbe, akik ma már kamaszlányok, és most nevelőszülőként nevelgetnek egy bébit. Az örökbefogadási tanácsadónő maga is örökbefogadó szülő, négy gyereket vállaltak a férjével, akik ma már nagykamaszok, és a férfi azóta elhagyta.
Elsőre talán nehéz megjegyezni az öt szálat, de a film olyan ügyesen vágja össze a párok nyilatkozatait, hogy a 75 perc egy kerek történetnek tűnik. Megjelennek a veszteségek, meddőség, vetélések, ami miatt erre az útra léptek. Az alkalmassági vizsgálat, pszichológus, lakás megnézése, tanfolyam. (Megnyugtatom a nézőket: csak a cseh alkalmasságnak feltétele az a bizarr lépés, hogy a munkaadó jellemzést írjon dolgozóról, az milyen szülő lesz szerinte. Magyarországon ilyen szerencsére nincs.) A várakozás, a család felkészítése, és itt is elhangzik: nem a szülőnek keresünk gyereket, hanem a gyereknek szülőket. Bemutatja az első telefonhívás eufóriáját, a találkozást a kisbabával. (A filmben az összes család csecsemőotthonból fogad örökbe kisbabát, sőt a látottak szerint pár hónap várakozás után egészséges, szőke csecsemőt kaptak. Nem tudom, tényleg ez-e a realitás Csehországban. Idősebb gyerek örökbefogadásáról nincs szó a filmben.) Az összeszokás, az élet az új családban, a testvér és a család reakciója, a mindennapok, majd egész a kamasz- és fiatal felnőttkorig követi az örökbefogadottakat a film, az örökbefogadásról való beszélgetés és a vér szerinti család megkeresésének témáira is kitér. A szereplők, ha csak pár mondatban is, az örökbefogadás kapcsán felmerülő dilemmákra is reflektálnak: gének vagy nevelés, mi számít? Mi lesz, ha előjönnek a gének? Nem baj, hogy nem hasonlít ránk? Miért (nem) vállalunk más etnikumú (ott is: cigány) kisgyereket? Mi lesz, ha meg akarja keresni a vér szerinti családját? A párok olyan érzésekről, helyzetekről is beszámolnak, amelyekről nem feltétlenül szokás beszélni. A vonakodó apa szerepéről, aki csak a felesége kedvéért megy bele az örökbefogadásba. Hogy nehezen alakulnak ki a szülői érzések, sőt, akár vér szerinti gyereknél is. Az első bénázásokról a kisgyerekkel. Hogy még mindig felmerül: milyen lett volna egy gyerek, aki belőlünk van? Az első idők eufóriája után a cserkészvezető a hétvégéket továbbra is táborokban tölti, az anya pedig bezáródik a lakásba egy kisbabával. A rockzenész magát érzi “hibásnak”, hogy nem életképesek a spermiumai, a felesége pedig mindezt égi büntetésnek tekinti, mert korábban volt két abortusza. A lelkészné a szülés után úgy érzi: nem érte meg a fájdalom, egy örökbefogadott gyerek pont ilyen jó lenne. Az örökbefogadási tanácsadót négy gyerekkel hagyja el a férje, ő pedig meg akar halni. Az ő története révén pedig minden szülő rémálmába is bekukucskálunk: a válás után a legidősebb fiú megvadult, drogozni kezdett, betört a szülőkhöz, majd elszökött. (Erre mondta az egyik szakember a vetítésen, hogy nem minden probléma az örökbefogadással kapcsolatos, vér szerinti családokban is vannak drogozó, deviáns fiatalok.)
A tanár-közgazdász házaspár a filmből
Ettől a száltól eltekintve a film nagyon pozitív képet fest az örökbefogadásról: szimpatikus családokat látunk, egészséges, cuki gyerekeket, sok szép pillanatot a mindennapokból, és nagyon helyes nagykamaszokat. Ami teljesen hiányzik a filmből: a vér szerinti család vonala, hogy miért kerülnek ezek a bájos babák a csecsemőotthonba, mi a hátterük. És egy-két olyan, szakmailag hibás momentum is van, amin a vetítésen jelen levő szakemberek felszisszentek, és ami a magyar gyakorlatban nem így történik. Az egyik ilyen, hogy a csecsemőotthonba érkező párnak előbb nyomják a kezébe a kisbabát, és csak utána az orvosi anyagait (pedig abban még simán lehetne olyan infó, amitől visszalépnek). A másik, mikor a tanfolyamra járókat elviszik egy csecsemőotthonba “szafarizni”, és a meddő párok megrohanják, kézbe veszik, simogatják, húzzák-nyúzzák a gyerekeket. Ez teljes tévedés, még nézni is rossz. De a hibákkal együtt is nagyon gazdag a film anyaga, nem is ismerek más filmet, ami ennyire alapos és a magyar nézőknek is releváns lenne.
A rendező azt tervezi, húsz év múlva elkészíti a folytatást, mi történt a családokkal azóta.
Alice Nellis és az első gyerek
A rendező, Alice Nellis két gyereket fogadott örökbe, egy lányt Csehországból, majd a megnőtt várakozás miatt egy kisfiút Afrikából (Kongó), később született egy vér szerinti gyereke is, és legszívesebben minden szülőnek kötelezővé tenné a felkészítő tanfolyamot. A filmmel az volt a célja, hogy az örökbefogadást mint a szülővé válás egyik útját mutassa be, és ne csak akkor beszéljünk az örökbefogadásról, ha baj van. A film hasznos lehet várakozóknak, felkészülőknek, és az esetleg vonakodó rokonságnak is. HBO GO előfizetéssel online megnézhető.
Örökbefogadás, (Adopce: Konkurz Na Rodice), cseh dokumentumfilm, 2014, 75 perc, HBO
Akik már láttátok a filmet: hogy tetszett?
