Milyen ajándékot vigyek az első találkozásra? – kérdezik az ismerkedés előtt az örökbefogadó szülők. Ma több szülő mesél, náluk mi vált be és mi nem.
“Az első találkozás előtt a nevelőszülővel egyeztettük, hogy mi az a plüssállat, amire Rolika vágyik. Fülest akart, mert korábban volt egy ilyen állata, ami a sok költözésben elveszett. A férjem egész éjszaka az internetet bújta, hogy a legmegfelelőbbet megtalálja, majd hajnalban felhívta az üzletet, hogy kapható-e az. Az időt egyáltalán nem érzékeltük. Szerencsére felvették a telefont és mondták, hogy kapható, de csak reggel 10 órakor nyit az üzlet. Nyitásra odarohantunk, így vettük meg Fülest, amit az első találkozásra vittünk, és mai napig ezzel alszik Rolika, később ezt vitte magával az óvodába is, ez a legféltettebb játéka.”
(Angéla, ötéves kisfiút fogadott örökbe)
„Amikor én mentem látogatni, szakértői tanácsra buborékfújót vittem, mert az egy olyan játék, hogy sok minden kiderül, ha a gyerek elkezd játszani vele, és olcsó, egyszerű. Hogy együttműködik-e, instrukcióra hogy reagál (autizmus), milyen hamar érti meg, hogyan kell vele játszani és mennyire fejlett a motoros készsége (persze életkornak megfelelően), egyáltalán, érzelmileg hogy reagál a játékra.”
(Háztartásbeli Andrea, hároméves kislánnyal barátkozott)
Fortepan, Saly Noémi
“Vittünk valami kis kemény lapos könyvet, járműveset, de nem különösebben váltott ki érzelmeket belőle, túl sok játék volt körülötte, és amúgy is nagyon izgága volt, rövid időre lehetett csak lekötni.”
(Buzsa, másfél éves kisfiút fogadtak örökbe)
„A gyerek teljes páni félelemben volt. Egy játszószobában találkoztunk, beült a sarokba, nem is mert ránk nézni. Nagyon félénk gyerek, ezt mondták, az utcára is alig lehet kimenni vele, mert fél mindentől. Egy szakember javasolta, hogy próbáljunk egy labdát bevinni és azt felé gurítani, hátha megnyílik. Rögtön vettünk egy labdát, az kicsit segített, de még mindig nagyon félénk volt.
Amikor kicsit feloldódott, akkor kapott tőlünk egy kis macit is, ezt tanácsolták, hogy legyen vele valami, amit tőlünk kapott, amikor már nem vagyunk ott. S figyeltük, hogy a macival hogyan viselkedik, ha nem vesztette el a macit, és vigyázott rá, akkor az azt jelezte, hogy fontos volt neki a velünk való kapcsolat.”
(Edit, négyéves kislánnyal barátkoztak intézetben)
„Az első alkalommal is készültem több dologgal, volt nálam filctoll, füzet, kifestő, plüssfigura, de végül a buborékfújót vittem be magammal, és azzal játszottunk a kertben. Ennek nagy sikere volt, és jól áthidalta az első percek zavarát. Ki tudtuk próbálni, hogy mennyire engedi át például a játékot, mennyire akaratos, és hogy tud-e koncentrálni valamire fél percnél tovább. A búcsúzásnál pedig otthagytam egy textilbabát, amit elnevezett rólam, és másnap már vitte magával az oviba is, ahogy a nevelőszülő mesélte.
A barátkozásra is igyekeztem többféle dolgot összekészíteni, mert mindenképpen az volt a terv, hogy nálunk legyen az apartmanban, és végig le tudjam kötni a gyereket. Ezért volt nálam színes ceruza és kifestő, gyümölcsöket ábrázoló memóriakártya, mesekönyv és DVD-n többféle mesefilm is. Igazából mindennek sikere volt, igyekeztem adagolva elővenni a dolgokat, de a mesekönyv (Boribon és a 7 lufi) annyira tetszett neki, hogy másnap már magától hozta oda, hogy most újra ezt szeretné.”
(Judit, ötéves kislánnyal barátkozott)
„Az első találkozásra egy plüssállatot vittünk, amit nagyon idegesen útközben vettünk meg egy benzinkútnál. Nem volt jó választás, Zsoltit nem érdekelte. Azóta is megvan ez a játék, de nem kötődik hozzá különösebben.
A második örökbefogadásnál már jobban készültünk, a plüssállat mellett vittünk szétszedhető kisautókat, és egy bemutatkozó albumot magunkról, a lakásról, a nagy gyerekekről, a játékokról. Utóbbit ma is szívesen nézegeti, és a nevelőszülőt is megnyugtatta, hogy jó helyre kerül a kicsi.”
(ez én vagyok, két másfél éves kisfiút fogadtunk örökbe)
Fotó: Fortepan
“Két hasonló marok plüssfigurát vennék neki (vagy egyformát, de akkor az egyikre varrni valamit, amitől más lesz markánsan). Ha lehet, megtudnám előre a nevelőszülőtől, hogy milyen állat a kedvence, és azt. Az egyiket ajándékba vinném neki. De csak az egyiket, mert a másik meg itthon várja (és az ismerkedés egy pontján elmondani, hogy van egy tesója a plüssállatnak, és eljövetelkor-után megmondani neki, hogy a marok plüssállatka tesója már nagyon vár mindannyiunkat otthon, hiszen csak az egyik plüss jött el, a másik otthon “készülődik” és már nagyon nagyon örül, hogy jövünk).
Egy másik plüssfigurát is vennék, nagyot, akkorát, mint egy kétéves gyerek, és ez csak a mi szállásunkon van, amikor már ott tartunk ismerkedésben: erről mesélek majd neki, hogy itt alszunk a közelben, majd átjön hozzánk, és találkozik ott azzal a nagy plüssel, aki nagyon aranyos. Ez a plüss nem megy át a nevelőszülőhöz, csak velünk, a mi szállásunkon lakik, de ott mindig várja őt. (Ez a plüss – is – utazik majd mellette a kocsiban haza, nevelőszülőtől elbúcsúzás után kapja meg, hogy most már teljesen az övé.) Átvisszük 1-2 sapkáját, sálját a gyereknek, ami plüssre adható, amikor játszunk vele. Hazaúton is a gyerek egyik kis cuccát tesszük rá, ha gyerek ebbe beleegyezik.”
(iildiii, még csak tervezi az ismerkedést)
A téma nemrég a Mózeskosár Klubban is felmerült, ott Székely Zsuzsa és Dénes Zsuzsa pszichológusok még a következő tanácsokat adták:
- emléket, plüssállatot csak akkor adjon az ismerkedő, ha már biztos, hogy örökbe fogadja a gyereket
- addig inkább ennivalót adjon, annál is inkább, hogy ő is etesse a gyereket
- az ott élő többi gyereknek ne adjon ajándékot, ha mégis, akkor vigyen például egy zacskó csomagolt cukorkát, amit a látogatott gyerek kínál körbe a többieknek.
Ti mit vittetek? Mi vált be?
