Több kérdést kaptam arról, milyen vér szerinti gyerek után örökbe fogadni, a helyzet előtt álló, aggodalmakkal küzdő családoktól. Szívesen írok erről, hisz kétszer is átmentem rajta. Ezt a posztot nem szakirodalom, szakértői vélemények alapján írom, ezek a saját vélekedéseim, tapasztalataim, pontokba szedve. Ezért a szokatlan tegeződős hangnem. Összességében nálunk jól sikerült a dolog, bár nekem eleve nem is volt ellenérzésem a helyzettel kapcsolatban. Ez nem garantálja, hogy másnak is így kell döntenie. Te ismered a gyerekedet, a családodat és hogy mit bírsz, mire vagy képes. A vér szerinti lányunk három és fél éves volt, mikor először fogadtunk örökbe, és öt és fél, mikor másodszor, és mindkétszer másfél éves kistestvér érkezett. Tehát kicsi gyerekekkel van tapasztalatom, nyilván sok szempontból más a helyzet, ha egy kamasz mellé érkezik az új családtag. Mivel Magyarországon meglevő gyereknél csak fiatalabbat lehet kapni, az egyszerűség kedvéért a vér szerintit nevezem nagynak, az örökbefogadottat kicsinek a fejtegetésben. A tapasztalatok egy része akkor is használható, ha egy örökbefogadott gyerek mellé vállalnak még egyet.
Az van, ami a fejedben van
A gyerekek azt követik, amit a szülő sugároz. Ha te azt érzed, hogy az örökbefogadás csak szükséges rossz, legvégső pótmegoldás, ha berzenkedsz tőle, vagy úgy érzed, nem is annyira fontos egy második gyerek, akkor ne csináld. Ha viszont te örömmel készülsz rá, a gyerekek is ezt fogják átvenni. Ha úgy érzed, hogy tudod őket egyformán szeretni, akkor tudod őket majd egyformán szeretni. :-) Ha nem, akkor inkább ne vágj bele. Ha a gyerekeknek magabiztosan azt sugározod, hogy ők tesók, akkor annak fogják magukat tartani.
Első közös altatás a barátkozáson
Nem testvért vállalunk, hanem gyereket
A felnőtt dönt. Felelős szülő természetesen úgy igyekszik eljárni, hogy a meglevő gyerek ne sérüljön, de: ne a gyerek döntse el, legyen-e tesó. Nem azért vállalunk, mert a négyéves épp akarja, nem azért nem vállalunk, mert nem akarja. Nem ruházhatjuk rá a felelősséget egy ekkora döntésben. Arra sincs biztosíték, hogy jó pajtások lesznek majd gyerekként, és egymás támaszai felnőttkorban. Csak azért ne vállald, hogy a gyerek ne egyedül nőjön fel.
Felkészítés
Hogy készítsem fel a nagyot, hogy nem én fogom szülni a kistesót? Egy kicsi gyerek még nincs annyira tisztában vele, mi a bevett módja egy baba érkezésének. Mi elmondtuk, hogy lesz testvére, de nem az én hasamból, ez hároméves kor körül így előre elég is volt. Mikor már lehetett tudni, milyen gyerek érkezik, a gyakorlati készülődésben részt vett a lányom, együtt válogattuk a babaruhákat, elővettük a gyerekülést, megbeszéltük, hogy melyik lesz jó a kicsinek. Az örökbefogadás után egy jó félévig rengeteg kérdése volt a nagynak, töviről hegyire végigbeszéltük a dolgot. A második örökbefogadás előtt viszont már annyira természetes volt neki, hogy így érkezik testvér, hogy alig volt kérdése. A meddőség-témát én nem hangsúlyoztam annyira, mert hülyén veszi ki magát, hogy nem lehet gyerekünk, mikor van gyerekünk, de idővel, az ötvenedik keresztkérdés táján elmondtam persze.
Bőgő csomag
Nem fogja megviselni a gyereket, ha nem újszülött, hanem idősebb gyerek érkezik a családba? – hangzott az egyik kérdés. Szerintem ez felnőtt gondolat. Ha egy gyerek azt hallja, hogy kistesója lesz, akkor arra számít, hogy rögtön lehet vele majd focizni. A „kistesó születik” témájú könyvek is mind arra futnak ki, hogy milyen hosszú a terhesség, meg utána sem lehet mit kezdeni a bőgő kis csomaggal, de majd mire elkezd totyogni, akkor végre tudsz játszani a tesóddal. Nekünk is van ilyen könyvünk, én mindig hangsúlyozom, ők milyen jól jártak, hogy rögtön egy másfél évest kaptak tesónak. Természetesen egy újszülött érkezésének is vannak előnyei.
Barátkozás
Hogy és mikor vegyen részt a nagytesó a barátkozásban? Én azt mondanám, hogy akkor vonják be, ha már a szülők egész biztosak benne, hogy hazaviszik a kicsit, és szerencsés, ha a barátkozás második felében kapcsolódik be. A gyakorlatban ezt sok minden befolyásolhatja: milyen messzire kell utazni, hányszor, van-e kire bízni a nagyot, és van olyan megye is, ami ragaszkodik hozzá, hogy végig mindenki ott legyen. Általában két gyerekkel fokozottan nehéz a barátkozás fizikai megoldása, mert nemcsak a kicsi szükségleteivel ismerkedünk, hanem a nagyot is el kell látni. Ugyanakkor mindkétszer azt láttam, hogy a kicsit idősebb gyerek óriási vonzerő az örökbe fogadandó gyerek számára, előbb kapcsolódik hozzá, mint a szülőkhöz, nagyon megkönnyíti a beilleszkedését a családba.
Összehasonlítani, nem összehasonlítani
Bármilyen korú gyerek is érkezik a családba, a saját lábnyomodba lépsz: már volt ilyen korú gyereked. Ki tudod gombolni a bodyt, elmentetted a gyerekorvos számát, és főleg: tapasztaltabb szülő vagy. Le tudod hántani a gyerek viselkedéséről, mi az, ami nagyjából normális ebben a korban, és mi nem. Kevesebbet aggódsz, vagy éppen jobban felfigyelsz arra, ami tényleg probléma.
Közben persze minden gyerek más. Nem szabad ugyanazt elvárni a kicsitől, amit a nagy már tudott ennyi idősen. És azért nagy vonalakban lehet arra számítani, hogy az örökbefogadott gyerekkel lesznek sajátos nehézségek, amik a vér szerintivel nem voltak. Én azt tapasztaltam, a vér szerinti gyerek magabiztosabb, pont ott, ahol az örökbefogadottat a sérülés érte.
Nincs igazság
Az egyik gyerekre fogantatása óta vigyáztál, szedted a vitaminokat, Mozartot hallgatott az anyaméhben, babaúszásra vitted, fejlesztő játékokkal vetted körül. A másiknak a szülőanyja esetleg éhezett a terhesség alatt, vagy több traumát megélt rövid kis éveiben. De ha nem is, akkor is kimaradt a terhesség, a szülés, az első napok, hetek vagy évek. Ez megint annyira probléma, amennyire neked az. Nincs igazság a földön, két gyerek sosincs azonos helyzetben, ha egy családban születnek, akkor sem. Az elsőszülött több figyelmet, törődést kap, a második tapasztaltabb szülőt és egy nagytestvért. A lényeg, hogy mindkettőnek az igényeit lásd el.
Megmondás a köbön
A vér szerinti plusz örökbefogadott kombó sokkal több beszélgetéssel jár az örökbefogadásról. A nagy végigasszisztálja a kicsi érkezését, lesz egy csomó kérdése, tehát rögtön élesben kell beszélgetni az örökbefogadásról, még ha újszülött is érkezik. A kicsi ezeket hallja és belenő.
Másfelől, az örökbefogadás témája előjöhet annak kapcsán is, ha a nagy születéséről, szoptatásáról, kisbabakoráról beszélgetünk. Várható, hogy ilyenkor a kicsi megkérdezi: és nálam hogy volt? Én is a hasadban voltam? Nyilván az nem járható út, hogy innentől a nagynak sem beszélünk a születéséről vagy az első pár hónapjáról, tehát fel kell készülni sok beszélgetésre. Nálunk a nagynak van egy albuma az első három évéről, ebből logikusan következett, hogy a kicsinek is készítek egy albumot az első három évéről, még ha ennek a felét nem is nálunk töltötte. Ez egyébként sokat segít a beszélgetésekben is.
Félelem, féltékenység
Az örökbefogadás a nagyban félelmeket indíthat: lehet, hogy engem is örökbe fogadtak, csak nem mondták meg? Nem fognak visszavinni? A kicsi pedig lehet féltékeny a nagy „kiváltságaira”: engem miért nem te szültél, ha őt igen? Engem miért nem szoptattál? Az első problémakör nálunk nem jelent meg, de a második igen. A jó hír, hogy elég gyorsan, Zsolti két- és hároméves kora között lezajlott, de akkor látszott, hogy nehezményezi a dolgot. Mi igyekeztünk mindig őszintén felelni, de az örökbefogadást mint pozitívumot mesélni. A lifebook ezen is sokat segített, ilyenkor mindig elmondjuk, hogy akkor ő épp ezt és ezt csinálta a nevelőszülőknél, és mára elfogadta, hogy ez az ő története.
Aki hasonló felállásban fogadott örökbe vagy erre készül: nálatok milyen volt? Mitől fél(te)tek? Mit tapasztaltatok?
