Iskolaérettség, iskolakezdés, iskolaválasztás, SNI-s gyerek. A cikk a Bárányfelhő Fejlesztő Gyermekközpontban történt blogtalálkozónk beszélgetésének leirata, amelyet az olvasók kértek. Én és a jelen levő szülők tettünk fel kérdéseket, a Bárányfelhő szakemberei válaszoltak. Mikor iskolaérett a gyerek? Mit tegyünk, ha rossz jegyet kap? Tanítsa-e a szülő a gyereket otthon? Milyen iskolát keressünk, ha a gyereknek fejlődési problémája van? Ezeket boncolgattuk a programon.
Mutatkozzatok be!
Tóth Zsuzsa vagyok, gyógypedagógus, én vezetem a központot, régebben gyerekekkel is foglalkoztam, ma már csak a szülőkkel. A Bárányfelhőben beszéd-, tanulási és viselkedésproblémás gyerekekkel foglalkozunk, csecsemőkortól az iskoláskor végéig.
Berente Ilona vagyok, gyógypedagógus és pszichológus. Tanulási problémákkal és részképességzavarokkal foglalkozom, emellett a szorongással is, hisz a tanulási problémákkal ez gyakran együtt jár. Van egy húszéves, diszlexiás fiam, akivel végigcsináltam az iskola gyötrelmeit, és most egyetemista, tehát sikerrel jártam. Négy gyerekem van.
Mag Adrienn vagyok, logopédus, három évig a pedagógiai szakszolgálatnál dolgoztam, tanulási képességeket vizsgáltam és logopédiai terápiákat szerveztem. A Bárányfelhőben szeptember óta dolgozom.
Balról jobbra: Ilona, Zsuzsa, Adrienn, és a kérdező Zsuzsa
Akkor vágjunk bele! Mikor iskolaérett egy gyerek?
Ilona: Én nem vagyok híve annak, hogy hatévesen kerüljön egy gyerek iskolába. Az iskolaérettség elsősorban szociális érettség: a gyerek tud alkalmazkodni egy újfajta környezethez, idegen emberekhez, szemben az óvodában megszokott ólmeleggel. A tanulási képességei is valahol hat- és hétéves kor között lesznek erősek és stabilak, hogy bírja azt a stresszt, amivel az iskola járt. Valljuk be, a mai iskola nagyon hasonlít ahhoz, amibe a szülők jártak. A legtöbb helyen padokban kell ülni, frontális oktatás van, csöndben kell lenni, figyelni. Ezekre hat-hét éves kor között érik meg egy gyerek. Ez a lányoknak könnyebben megy általában, a fiúknak nehezebb megszokni azt a típusú oktatási rendszert.
Részképességekben is nagyon sok kell ahhoz, hogy iskolaérett legyen a gyerek. A tollbamondáshoz tízféle részképesség megléte szükséges! Ép hallás, látás, memória, sorrend észlelése, hallási differenciálás, motorikus funkciók a leíráshoz… Nem véletlenül ez a legnehezebb feladat. Azok a kéztőcsontok is hatéves kor után alakulnak ki, amelyek alkalmassá teszik az írásra. Hogy egy gyerek okos, és hogy alkalmas az iskolára, két külön dolog. Rendkívül okos gyerekek vannak, akik nem tudnak megülni egyhelyben, nekik ez a kihívás.
A hatéves kor abban is vízválasztó, hogy az agyhullámok akkor érik el azt az állapotot, ami a fókuszált figyelemre egyáltalán alkalmassá tesz. Egy óvodás gyerek még bármikor átléphet a mesevilágba, és hat-hét évesen lép ki ebből a féléber kómából, akkor kezd érdeklődni a realitás iránt. Ekkor jött el az iskola ideje.
Adrienn: A gyerekek logopédiai vizsgálatán az iskolaérettségnél megnézzük, hogy megérti-e nemcsak ez egyszerű, de a bonyolult mondatokat is, megérti-e, mit olvastak neki a mesében. Tud játszani a szavakkal, meg tudja állapítani, hogy a málna és a bálna hasonlít-e, hogy milyen szavakból áll egy szó, az ő játékos szintjén. Ez kell neki, hogy tudjon olvasni, és értse a diktálást. Nem mindegy, hogy mit ért a gyerek, olló vagy oló. Ez sokkal fontosabb, mint hogy pörgeti-e az r hangot.
Ilona: És az óvodai logopédus csak ötéves kor után foglalkozik a gyerekekkel, és csak a hangokkal foglalkozik általában. A legfontosabb, hogy nézzük meg, a gyerek iskolaérett-e, ezt meg tudja nézni a nevelési tanácsadó, de mi is a Bárányfelhőben.
Alapból nem vizsgálják a gyerekeket?
Ilona: Az óvoda ad egy javaslatot, hogy iskolaérett-e a gyerek, ha ők bizonytalanok, akkor kérnek vizsgálatot a nevelési tanácsadóban. Nekem az az utópiám, hogy ötévesen minden gyereket meg kellene vizsgálni, hogy hogy áll, mert egy év alatt csodát tudok tenni, nagyon plasztikus még az agya. A hat-hétéves kori állapot nemcsak érés, de zárás is, lezárulnak lehetőségek a fejlesztésben. Az okos gyerek különösen megtévesztő, gyönyörűen le tudja fedni a részképességek hiányát, hogy az óvónéninek se tűnik fel, mert IQ-ból dolgozik, és megteszi, amit elvárnak tőle.
Zsuzsa: A vizsgálati helyzet ezt átvilágítja. Az a tapasztalatunk, hogy könnyebb helyzet, ha óvodáskorban derül ki, hogy probléma van. Az óvoda védett környezet, ott részképességet fejleszteni egyszerűbb, mint iskola mellett, ahol éppen tanul olvasni, írni is a gyerek.
Ilona: Érdemes megkérdezni a gyereket, hogy szeretne-e iskolába menni. Ha szeretne, az jó alap, de ha tiltakozik vagy fél tőle, azt vegyünk komolyan. Mikor az én diszlexiás fiamat hatévesen megkérték, hogy rajzoljon sormintát, egy sor után közölte, hogy neki ebből elege van, az óvoda azért van, hogy játsszunk, nem azért, hogy ilyeneket csináljunk. Ebből az óvó néni meg én is tudtuk, hogy nem iskolaérett a fiam.
Zsuzsa: Ez elméletben nagyon szép, de sokszor előfordul, hogy az óvoda már tenné ki a gyereket, jó lenne még egy védett óvodai év, de nem mindig adja meg az élet. Néha mérlegelni kell, mi a kisebb rossz: maradjon még egy évet egy olyan óvodában, amit nem szeret, és őt sem szereti az óvó néni, vagy menjen iskolába, ahol van esély, hogy szereti a tanító nénit.
A mi ovinkban életkori csoportok vannak. Minden évben a nagycsoport elmegy iskolába, visszamarad 2-3 gyerek, akit beraknak a következő évben megint nagycsoportba, új gyerekek közé, végigcsinálja ugyanazt a programot. Ez nem rossz a gyereknek?
Zsuzsa: Az iskola nemcsak az értelmi képességek mentén dől el, van érzelmi, szociális, figyelmi szelete is, és a családnak is iskolaérettnek kell lennie. Ha újra járja a nagycsoportot, akkor lehet, hogy újra ugyanazt kell lerajzolnia, de szociálisa és érzelmileg érik annyit, hogy megéri.
A gyerek nem érzi, hogy ilyenkor vele valami baj van? A többiek miért mentek el, ő miért maradt? Nem olyan, mintha megbukna?
Zsuzsa: Nyilván nagyon fontos, hogy ezt hogyan kommunikáljuk. Ha úgy éljük meg, hogy úristen, már az óvodában megbukik a gyerek, az át fog menni. De a gyerek azt is érzi, ha az óvónő kénytelen-kelletlen egyezett bele, hogy maradjon a gyerek. Szerintem kisebb annak a traumája, hogy még egy évet maradok az óvodában, mint ha az egész tanulási életemet megnehezíti az, hogy egy évvel korábban mentem iskolába.
Az ilyen gyerekeknek nem lenne jobb, ha abban az évben mást csinálnának, mint három évig addig?
Zsuzsa: Ez egy ideális világban nagyon jó lenne…
Ilona: Ilyen helyzetben szoktak a szülők óvodát váltani, ha a régivel már amúgy is konfliktusos volt a viszony. A gyerek új közegbe kerül, és az iskolához való alkalmazkodását kipróbálhatja úgy, hogy új oviban, új óvónővel, új gyerekekkel van. Ez fura módon jól szokott sikerülni, a gyerekről lekerült az a stigma, ami eddig rajta volt. Ő is azt éli meg, hogy ügyes nagy fiú, aki ezt az akadályt is meg tudja oldani, és akkor egy újabb váltás kevésbé trauma.
Megtanítsuk-e előre a gyereknek a betűket, a számokat, hogy sikerélménye legyen az iskolában?
Adrienn: Ez gyerekfüggő. Van olyan gyerek, akinek segítség, mert hatévesen el kell mennie iskolába, de gyengébb képességű, és neki könnyebb, ha már tudja. De egy okos gyerek lehet, hogy unatkozni fog, ha már ismeri őket.
Ilona: Itt az volt a kérdés, hogy megtanítsuk-e. Direktben semmiképpen. Ne játsszunk tanító nénit a gyerekkel. Ha kérdez, válaszolunk, ha sokat kérdez, sokat válaszolunk. De ha benne nincs igény, nem kezdjük el erőltetni a kérdést.
Zsuzsa: Az egész iskolai életre nézve fontos, hogy ti szülők vagytok, nem tanárok. Egy gyerek nagyon magára tud maradni azzal, ha írt egy gyenge dolgozatot. A kiosztásnál már rossz érzés, aztán bekerül az ellenőrzőbe, esetleg a többiek is megkérdezik, hogy hányas lett, aztán ha hazamegy és még otthon is kikap érte, akkor ki van vele, ha mindenki a tanulás oldalán van? Nyilván nem azt jelenti, hogy örülni kell a kettesnek, de akkor mondjuk azt, hogy biztos nagyon nehéz lehetett neked. Mit tehetünk, hogy legközelebb jobban sikerüljön? Maradjatok a gyerekek oldalán, ne sodródjatok az iskola oldalára!
Beszéljünk az iskolaválasztásról! Hogy válasszunk? Beírassuk a körzetibe? Tanítónőt válasszunk, pedagógiai programot, kezdjük rögtön magánban, vigyük idegen nyelvű iskolába?
Zsuzsa: Azzal nem mondok újat, hogy tanítónénit kell választani. A pedagógia program választása sem rossz. Azért nem könnyű, mert iszonyú lutri, hogy egy nyílt napon nagyon szimpatikusnak tűnő pedagógus kikészül-e jövő szeptemberre, vagy egy pedagógiai programba tényleg beleillik-e a gyerek. Van egy olyan téves elképzelés, hogy a problémás gyereket adjuk Waldorfba, holott attól szétesik az osztály és a gyerek is. Érdemes utánanézni, hogy bizonyos alternatív iskolák milyen képességeket kívánnak meg a gyerektől. Egy poroszosabb rendszer kevésbé várja el a belső feladattartást, mert kívülről úgy le vannak szabályozva, hogy nem kell. Egy alternatív iskola feltételez egy belső feladattartást, amit kívülről nem várnak el. Nagyon kell ismerni a gyereket.
Én nagyon sok gyereket elküldenék normál, kis létszámú osztályba, de ez nem létezik. Vagy magániskolába mehet havi 120 ezerért, vagy magántanuló lesz és tanulócsoportba jár, de ez még gyerekcipőben jár. Az alternatív iskolákba, mint Montessori, Waldorf, Rogers, nem lehet bekerülni, és ez se mindenkinek jó, egy figyelemzavaros gyerek nem fogja magát jól érezni harminc Waldorf-gyerekkel és egy Waldorf tanító nénivel.
Ilona: Igen, a Waldorf koncepciója szuper, de sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekre nincsenek felkészülve, nincs náluk fejlesztő tanár, nem is megy ki hozzájuk az utazó fejlesztő pedagógus.
Zsuzsa: Azt tapasztalom, hogy a kislétszámú osztályokba vagy SNI-s gyerekek járnak, vagy fizetősek, és azok létszáma is egyre nő.
Ilona: Most azt látom, hogy jó képességű és jó alkalmazkodóképességű gyerekeket is ki tud borítani a 28-30 fős osztály. Hiába akar és igyekszik, de nem elég erőszakos, hátul ül, hiába jelentkezik, nem veszik észre. Szóval az iskolaválasztásnál nézzétek a létszámot és a tanítónénit. A diszlexiás fiamat át kellett vinni egy kis létszámú osztályba, ahol semmi probléma nem volt vele. Minden gyereknek valami más problémája volt, volt diszlexiás, hiperaktív, de csodát tett a fiammal, megtanították tanulni. A legkisebb gyerekem, aki btm-es (beilleszkedési, tanulási, magatartási zavar, az SNI-nél enyhébb fokozat), harmadik után átkerült egy kis létszámú logopédiai osztályba, ő kínlódik azzal, hogy nagyon figyelnek rá, nem lehet eltűnni hátul. Most azt látom, hogy a logopédiai osztályok be tudják fogadni a diszes, beszédproblémás, figyelemzavaros, hiperaktív gyerekeket, és itt maximum 15 fő a létszám. Nagyon nehéz bekerülni, de érdemes előre gondolkodni, ha a gyereknek az értelme nem sérült.
Megéri egy ilyen iskoláért reggel egy órával előbb felkelteni a gyereket és annyival többet utaztatni?
Ilona: Ez a család iskolaérettségén múlik, a szervezettségén, hogy mennyivel jobb az az iskola, és nektek belefér-e. Nagyon ki kell sakkozni ezt, sajnos túl sok a szempont.
Zsuzsa: Nálunk van egy család, akik most találtak egy iskolát és emiatt elköltöznek. És nem gondolnak bele, mi lesz, ha nem válik be az iskola, de megígérték, hogy nem hibáztatják egymást
Ilona: A gyerek habitusán is sok múlik. Aki nehezen ébred, azt nem stresszelném vele.
Zsuzsa: A család iskolaérett-e? Milyen az életetek? Este 7-kor olyan nyugalom van-e otthon, hogy ő fél 8-kor aludjon? Vagy olyan hektikus az életetek, hogy kilenc előtt esélytelen ágyba dugni?
Az milyen döntés, hogy járjon a szomszéd iskolába, ne üljön kétszer ötven percet az autóban, és majd megtanítom én arra, amire ők nem, vagy szaladgálunk a réten délutánonként?
Ilona: Szaladgálj a réten, játssz vele, de nem menj át tanító nénibe.
De ha egy olyan gyerekről van szó, akiről már az oviban látszik, hogy gond lesz vele, akkor nagy a kísértés, hogy én is foglalkozzak vele otthon. És ha már játszunk, akkor valami fejlesztőt.
Ilona: Nagyon ügyesnek kell lenni, hogy anyuka tudjál maradni ebben a helyzetben, és tényleg játéknak becsempészni a fejlesztést. De ha egy gyerek nagyon problémás, akkor neki van csak igazán szüksége egy olyan emberre, akinek mindegy, hogy neki milyenek a képességei, hogy ő szépen ír vagy csúnyán. Ez sokkal fontosabb, mint az az egy óra, amit még bele tudsz pumpálni.
A modern iskola viszont nagyon elvárja a szülő bevonódását…
Ilona: Ez borzalmas. Olyan házikat kapnak a gyerekek, amiket nem tudnak megcsinálni egyedül, mindenképp be fogsz vonódni szülőként. De ez bőven elég, lehet együtt sóhajtozni, ne légy te a tanár. Én is rájöttem a saját gyerekeimnél, hogy reménytelen, hogy én fejlesszem őket. Én mindig konzultáltam a gyerekkel foglalkozó szakemberekkel, nekik működött, nekem nem volt hajlandó a gyerek tanulni.
Zsuzsa: Persze, fogtok együtt tanulni a gyerekkel, de más együtt lepréselni a leveleket, de akkor a gyerek oldalán állunk, mint amikor a szülő utasítja, hogy csináld már meg.
Ilona: Vekerdy azt mondja, hogy a szülő diktálja le neki a leckét. Én ennek a híve vagyok. Ha hoz valami nehezet, akkor úgy állunk hozzá, hogy nehéz, de együtt megcsináljuk, átküzdjük magunkat, hamar túlleszünk rajta, sorstársak vagyunk. Nem az a felállás, hogy én megtanítom neked.
Ha hoz egy rossz jegyet a gyerek, akkor kezdjek vele gyakorolni, küldjem korrepetitorhoz, vagy vonjak vállat, hogy ez az ő problémája?
Ilona. Első körben egyeztetnék a tanító nénivel, ő hogy látja, hogy miért történt ez. Ebből látom a tanító néni attitűdjét, ahogy a gyerekhez viszonyul, és látom, hogy tudok-e vele együttműködni. Utána elmondanám a tanító néninek, hogy én hajlandó vagyok vele együttműködni, de szeretném tudni, hogy ő mit vár, milyen formában, és kérem a türelmét, mert ez a dolog nehezebb lesz és dolgozzunk együtt. Ha megnyered partnernek a tanító nénit, akkor sokkal könnyebb lesz. A tanítóról is leveszed a terhet, hogy ezt most mi okozta, az ő hibája, a gyerek részképesség zavara, a körülötte levő gyerekek zsenialitása. Ha rendszeresen konzultáltok, kiderül, hogy mik voltak a lyukak, a tanító elkezd odafigyelni, és már ettől javulni fog a helyzet. Nézzétek meg, hogy mi van az alulteljesítés hátterében. Ha valódi diszkalkulia vagy részképesség-probléma van, akkor nem elég a korrepetálás, akkor fejlesztés kell.
Zsuzsa: Ezt le lehet mérni azzal, hogy megkérdezed a gyereket, mit nem ért. Akinek részképesség-zavara van, annak lövése sincs, hogy mit nem ért, az egészet nem érti. Aki meg csak le van maradva, annak idáig megvan, és utána nem érti, ilyenkor valószínűleg csak korrepetálás kell. Ha a gyereknek nincs meg az alapvető számfogalma, hiába gyakorolsz vele, hiába csinálsz meg vele négyezer összeadást, nem fog fejlődni. Nagyon nézzetek utána, hogy mi történik az iskolában fejlesztés címen, ha csak a matek házit csinálják meg, az nem fejlesztés.
Van olyan iskola, ami SNI-s gyerekekre szakosodott?
Ilona: Mi az SNI-je? Ha értelmi fogyatékos, akkor szegregált osztályba fog járni, ahol az enyhe értelmi fogyatékosok tanulnak, és nem lesz tíz főnél nagyobb az osztálylétszám. Ha ő egy ép értelmű gyerek, akinek az SNI-je a beszédfogyatékosságából, logopédiai nehézségből vagy egyéb problémából fakad, akkor az annak megfelelő speciális intézményt kell megtalálni. Erre nem túl széles a paletta. Ha az SNI-je figyelemazavarról vagy disz veszélyeztetettségről, kevert specifikus tanulási zavarról szól, ilyen iskola nem lesz. Akkor integráló intézménybe járhat, aminek az alapító okiratában benne van, hogy be tud fogadni látási fogyatékost, hallási fogyatékost, tanulási fogyatékost. Ők azért szoktak neki örülni, mert egy ilyen gyerek kettőt ér, csökken vele az osztálylétszám, de pont annyi gondja is lesz vele a tanító néninek.
Zsuzsa: Mikor a szakértői bizottság megállapítja az SNI-t, az iskola előtt azt is megállapítja. hogy integrálható-e a gyerek, és javasolnak is konkrét intézményt.
Ez azt jelenti, hogy ebbe az intézménybe fel is kell hogy vegyék?
Ilona: Olyat fognak ajánlani, ahol van hely és kapacitás. Ha pedig elkezdte és nem vált be, és találtál egy másik intézményt, akkor kapsz egy befogadó nyilatkozatot, a szakértői bizottsághoz oda tudsz menni, hogy változtassák meg a leiratot, hogy hova járjon a gyerek, és ezt meg is szokták tenni. Nem örülnek neki, de átírják. Hozzáteszem, ha SNI-s gyereketek van, akkor arra kell készülni, hogy nagyon keményen és harcosan képviseljétek a gyerek érdekét. Én borogattam már asztalt a szakértői bizottságban azért, mert két héttel az érettségi előtt nem kapta még meg a felmentéseket.
Ha a szülő azt szeretné, hogy 7,5-8 évesen menjen iskolába a gyerek, hogy tudja eddig kihúzni?
Ilona: Az én tapasztalatom, hogy lehet egyezkedni a bizottságokkal. Egy SNI-s mehet nyolcévesen iskolába, és ha te elmondod, akkor lehet befolyásolni. Nem a fellebbezést javaslom, hanem az előzetes egyezkedést.
Adrienn: Mi a szakszolgálatnál a gyerek vizsgálata mellett anamnézist is felvettünk, aminek elég sarkalatos pontja volt, hogy a szülő hogy szeretné. Csak akkor álltunk ki amellett, hogy menjen iskolába, ha úgy éreztük, rosszabb lenne neki oviban maradni és minden vizsgálat azt mutatja, hogy menjen.
Ilona: A szülő, a környezet hozzáállása és az iskola, óvoda ismeretében lehet meghozni ezt a döntést.
Sokszor az örökbefogadott gyereket eleve nem tartják százasnak tartják az óvónők, és ezt az előítéletet megerősíti az SNI-s pecsét. Később mennyire lesz stigma az SNI?
Ilona: Pedagógusa válogatja, hogy viszonyulnak az SNI-hez. Akinek van tapasztalata, végzett ilyen képzést, azok jól viszonyulnak ehhez. Akinek nincs tapasztalata vagy idősebb, az azt gondolja esetleg, hogy ez egy extra luxus, hogy a gyerek hogy úszhatja meg a dolgokat. Nekünk hosszú távon előnyünk származott belőle, hogy az egyik gyereknek SNI-s, a másiknak BTM-es papírja van. Én azt mondom, azért járja végig a szülő ezt a kálváriát, ami azzal jár, hogy legyen SNI-s státusza a gyereknek, hogy az előnyt ki tudja használni, amikor kell. Ha ugyanis szükség van rá, akkor borzasztó hosszú idő, amíg be tudjuk bizonyítani. Aztán, ha túlfejlődte, akkor majd levesszük róla az SNI-t.
Hogy fordítod ezt le a gyerek nyelvére? Hogy magyarázzuk el, miért megyünk el a 42. fejlesztésre?
Ilona: SNI-nek lenni életforma, és a gyerek számára trauma, amivel meg kell küzdeni. A gyerekek ép intelligencia mellett az SNI-vel pontosan tudják, hogy nekik van valami hendikepjük, amivel együtt kell élniük és amivel szenvednek. Itt is többféle út van, van, aki rágyúr és csakazértis megmutatja, van, aki megúszásra játszik. Az én gyerekem megkérdezte, hogy ő miért nem tudja összeolvasni az m-et és az a-t, hogy mama, amit a többiek már tudnak. Én akkor elmondtam, hogy neked vannak ilyen nehézségeid, így születtél, ez egy olyan probléma, amiről nem tehet senki. Te egy nagyon okos srác vagy, és mások az erősségeid. A másik kedvenc témám, hogy minden SNI-snek van valami erőssége, ami teljesen máshol húzódik. Elmagyarázod, hogy te nem vagy hülye, csak máshogy vagy összerakva, és ezzel meg fogunk küzdeni és túlélni. És közben azon dolgozunk, hogy megtaláljuk, az a gyerek miben jó, és ebben legalább úgy fejlesztjük, mint amiben fel akarjuk zárkóztatni. Mert egy SNI-s gyerek abból fog megélni, amiben szuper, az SNI-je mindig átlagos szint alatt fog maradni.
Zsuzsa: Van egy helyzet, egy tény, hogy ő valamiben más. De óriási dolog, hogy ő nem egyedül küzd ezzel a világ tengerén, hanem ott vagy vele, mint szülő. Megkönnyebbülés is, hogy végre kimondják, nem én tehetek róla, ez van velem. Ezzel könnyebb még óvodáskorban szembesülni. Az iskolások már versengenek egymással, és az intézmény is folyton ilyen helyzetbe hozza őket, elkerülhetetlen publicitást kap, hogy neked mi megy és mi nem megy.
Sokszor azt érzem, hogy mi, család kevesek vagyunk a támogatásához, mert olyan bélyegeket kap máshol…
Zsuzsa: Az élet traumák sora. Tudom, hogy ez most nem vigasztal téged, de a traumák sora felnőttkorban összeáll egy olyan megküzdéssé, amivel én például elvezetem ezt a gyerekközpontot. Nekem is tanulási nehézségem volt, és senki se mondta, hogy te Zsuzsi, te biztos jó vagy valamiben, egyedül kellett erre rájönnöm, de ez erőforrás is lett egy életre. Persze traumatizál is, a mai napig szorongok két szám összeadásától, de tudom, hogy én másban vagyok jó. Amit most nagy traumának éltek meg és iszonyúan megnehezíti a hétköznapjaitokat, az egy életre szóló erőforrás lesz.
