Múltkor megnéztem, milyen okok vezethetnek rá valakit az örökbefogadásra. Most azt sorolom, milyen körülmények vezethetnek ahhoz, hogy egy gyereket nem a vér szerinti szülei nevelnek fel. A listán az összes hazai társadalmi és egyéni probléma megjelenik, köztük hangsúlyosan a nők kiszolgáltatottsága. Sokszor több körülmény is közrejátszik a döntésben.
Azért, mert…
- Az anya még kiskorú.
- … netán még 14 éves sincs (11-12 éves gyereklányok is adnak örökbe gyereket!)
- A szülei nem vállalják a gyereket, nem támogatják.
- A férfi már a terhesség alatt elhagyta, nem vállalja a gyereket.
- Konzervatív környezetben él, ahol a lányanyaság szégyen.
- Az anya már több gyereket nevel nehéz körülmények között, vagy egyedül.
Fotó: Fortepan, Uvaterv, 1952
- Már a többi gyerekét is az állami gondozás fenyegeti.
- Vagy már ott is vannak, és azokat próbálja meg visszakapni.
- Nincs bejelentett munkája, nem jogosult gyedre, muszáj dolgoznia.
- A család nagy nélkülözések között nevel 1-2-3-4-5-6 gyereket, még egy gyereket nem akarnak ennek kitenni.
- A magzat nem a férjtől, élettárstól van, aki hajlandó folytatni a kapcsolatot, ha a gyereket örökbe adják.
- Esetleg már több közös gyerekük is van, akik miatt marad a nő.
- Az új élettárs nem fogadja el a korábbi kapcsolatból való gyereket.
- Az anya (és az apa) hajléktalan.
- … munkanélküli.
- … alkoholista.
- … droghasználó.
- … prostituált (és esetleg egy kuncsafttól van a gyerek).
- … börtönben van.
- … mentális beteg.
- … értelmi sérült.
- … állami gondozásban nőtt fel.
- Az anya kamaszlány, aki a babával együtt él állami gondozásban, és mikor eléri a nagykorúságot, otthagyja.
- Az anya olyan helyen él (pl. hajléktalanszálló), ahova a gyereket nem viheti.
- A gyerek nemi erőszakból fogant.
- A gyerek vérfertőzésből fogant.
- Az anya eredetileg nem akarta örökbe adni a gyereket, de a terhesség alatt történt valami (elhagyta az apa, meghalt).
- … de a gyerek sérülten született (például Down-szindrómás).
- … de a védőnő megmondta, hogy úgyse viheti haza.
- … de gyámság alatt áll, és a gyám így döntött.
- Az anya későn ismerte fel a terhességet.
Fortepan
- Időben felismerte a terhességet, valamilyen magzatelhajtó módszerhez is folyamodott, mégis terhes maradt.
- Elvi okokból ellenzi az abortuszt.
- Nem volt pénze abortuszra, nem tudott eljutni kórházba.
- Kései, nem várt terhesség, a gyerekei már felnőttek, nem akarnak újra babázni.
- A szülők meghaltak.
- A szülőknek sose kellett a gyerek, egy darabig rokon, ismerős nevelte, aztán nem bírta tovább.
- A nagyszülők már nevelnek 1-2-3 gyereket, többet nem vállalnak.
- A szülők olyan súlyosan bántalmazták ezt vagy egy másik gyereküket, hogy megvonták a jogaikat.
- A szülők nem mondtak le a gyerekről, de a gyerek bekerült állami gondozásba, és ott nem látogatják.
- Vagy átlátják, hogy nem fogják visszakapni, és akkor mondanak le.
- Az örökbeadás valójában egy béranya-ügyletet fedez.
- Más országban: háborúban vagy természeti katasztrófában eltűntek a szülők.
- Más országban: az abortusz nem legális.
Ti miket tudtok még?
