Öt családhoz érkezett gyerek megint, ezúttal mindenhova kistestvér. Négy lány, egy fiú, és két Down-szindrómás bébi is szerepel köztük. Minden családnak gratulálunk! Továbbra is szeretettel várom az olvasók beszámolóit, aki a közelmúltban (mondjuk idén) fogadott örökbe, írjon nekem! (zsuzsa.martonffy gmail.com)
Nicknév: Judit
Családi felállás: házaspárként vártunk második gyerekre. Fiunkat, Gábort háromévesen fogadtuk örökbe, otthonból, ő most hatéves. 2013-ban adtuk be a kérelmet a második gyermekünkért. 0-4 éves korú gyermeket kértünk, de én idősebbre számítottam. Az egyetlen kikötésünk az volt, hogy kislányt szerettünk volna, vagy testvérpárt, ahol az egyik lány. Több sikertelen kiajánlás után ugyanabból a gyermekotthonból szerettünk volna örökbe fogadni, ahol a kisfiunk is volt, és ez sikerült is. Több mint két évet vártunk.
Ki érkezett: Judit, két és fél éves kislány, az országos listáról. Korábban átesett egy nyílt szívműtéten, pulmonológiai gondja volt, és szerintünk gluténérzékeny, de ez hamarosan kiderül. (A gyerekek a második keresztnevükön szerepelnek.)
Előtte háromszor nemet mondtatok, miért pont ő lett az igazi? Mert éreztük, hogy összetartozunk. És mert korábban csordultig tele volt a szívünk a kisfiunkkal, addigra lett benne hely.
Mit szólt Gábor? A kisfiunk a várakozás során többször elképzelte majd, milyen lesz a kishúga. Gyakran kellett azt játszani, hogy én vagyok a “Kishúg”, és ezt vagy azt csinálom. A folyamatban többször változott a “Kishúg”. Volt sírós, kiabálós, és a végére kedves és szerető lett. A valóságban, amikor megismerkedtünk, éppen egy ilyen kislánnyal találtuk szemben magunkat. A gyerekeink az első pillanattól értik és szeretik egymást. Természetesen van ellenállás Gábor részéről, de a rajongásuk egymás iránt leírhatatlan. Judit eleinte szinte ötpercenként kérdezte, hogy hol van a testvére. Négy hónap után nagy huncutkodások és szövetségesdi van kibontakozóban. Nagyon jó az együttműködésük! Azt kívánom, hogy ez megmaradhasson az életük végéig!
A leg…
A legmeglepőbb, hogy bár ő lány, de kevésbé mondanám finom teremtésnek. Ez “fiús anyukaként” lep meg. Bármit letör, szétszed, elront, ledönt.
A legörömtelibb, hogy nagyon nagy a szeretettankja, és igazi kis vigasztaló! Bárkit képes megvigasztalni, és annyira tud szeretni, és rajongani, hogy Gábort is képes mosolyra fakasztani a legmorcosabb pillanataiban is. Nála mindig félig tele van a pohár! Tanulságos az optimizmusa.
A legnehezebb a bürokrácia, hiszen mire az első gyest megkaptam (tehát lettek iratai), addig három és fél hónap telt el. Annyira szeretném, ha a nagyobb gyerekekhez is lehetne gyedet és minden mást igényelni. Annyira nagy szükségünk lenne még időre! Még! Még! Hiszen nagyon törékenyke a kapcsolatunk.
*******
Nicknév: Eva
Kedvenc cikkem: Emili története, Csoki és vanília, és persze a babaköszöntők :-)
Családi háttér: Férjemmel és előző házasságomból született hatéves kisfiammal élünk. Természetes úton nem jött össze a baba, lombikkal lehetne, de azt nem vállaltam be. Az örökbefogadás gondolata soha nem állt távol tőlem, a férjemnek azért idő kellett, hogy megbarátkozzon vele.
Mennyit vártatok: A határozat megszerzése után 9 hónappal csörgött a telefon. Viszont a határozatunk pont egy évig készült. 0-18 hónapos gyerekre vártunk származási kikötés nélkül. A 46. helyen álltunk a megyében, mikor hívtak, mert más előttünk nem vállalt roma gyereket.
Ki érkezett: Flóra, 5 és fél hónapos roma kislány a megyénkből (narancssárga megye). A telefonhívás előtti nap kitakarítottam a kiságyat, babakocsit, etetőszéket, mintha megéreztem volna… Mikor meglátott, rögtön mosolygott. A férjemnek szerelem volt első látásra, nekem kellett egy kis idő, de a szimpátia és gondoskodó anyai ösztön szinte rögtön kialakult. A nevét mi adtuk, mivel a születési neve elég különleges és könnyen azonosítható, de ezzel nem volt gond a gyámügyön se.
A leg…
A legviccesebb: Flóra roma kislány, de a sógornőm megjegyezte, hogy vigyük sokat napra, mert elüt tőlünk, hozzánk képest elég fehér a bőre. Sokan megjegyzik, hogy hasonlít rám. Anyu mondta, hogy babakoromban ugyanígy néztem ki.
A legnehezebb: a barátkozás időszaka nagyon húzós volt. Délelőtt barátkoztunk, délután dolgozni mentünk. Közben Olivért oviba hordtuk, meg az otthoni feladatok és a papírok beszerzése… Napokig nem aludtam 2-3 óránál többet. Arra riadtam fel, hogy miket kell még beszerezni, mire Flóra hazaér.
Mit szólt Olivér: már nagyon várta. Augusztusban csillaghulláskor azt kívánta, hogy legyen már tesója. Nagyon szereti. Az első hetekben azt mondta, szerelmes Flórába. Most kezd kicsit féltékeny lenni, de még normális keretek között.
Mi volt másképp, mint a nagykönyvben: Úgy gondoltam, hogy Olivér jön velünk barátkozni, de azt javasolták, hogy könnyebb, ha nem. Egyszer vittük el a nevelőszülőhöz. Tényleg jobb volt így. Persze, ha az ország másik felébe kellett volna utaznunk, más lett volna, de akkor nem lettek volna a hétköznapi feladatok is.
Miről olvasnál: Szívesen olvasnék arról, hogy a gyerekek hogyan reagáltak, mikor megtudták, illetve mikor már akkorák voltak, hogy felfogták, hogy örökbefogadottak. Milyen kérdésekre számíthat az ember?
*******
Nicknév: SN
Családi háttér: Férjemmel és hatéves kisfiunkkal vártuk a testvér érkezését. Őt csecsemőként fogadtuk örökbe magánúton.
Mennyit vártatok: 2015. márciusi a határozatunk, 2014 októberében jelentkeztünk, és idén szeptemberben érkezett a kislányunk.
Ki érkezett: Erzsébet (Zsóka) B-A-Z megyéből, országos listáról. Egy barátságos, nyitott, gyönyörű, két és fél éves kislány, aki azért kellő önérzettel is rendelkezik.
A legjobb tanács, amit kaptatok az örökbefogadáshoz: Hogy ne hozzunk döntést kizárólag az ügyirat alapján. Az akta nem hazudott, csak a nagy része a kezdetekről szólt: koraszülött, agyvérzés, tüdőgondok, parazitabetegség, alultápláltság, elhanyagolás, három hónap kórház, megkésett mozgásfejlődés, a kétéves kori adatai, és egy elmosódott fénykép, amin Zsóka legalább másfél évvel volt fiatalabb. Sokan nemet mondtak csak az akta alapján. A gondok nagy része mára elmúlt, köszönhetően a nevelőszülőnek, asztma és köldöksérv maradt meg belőle, és kicsit kisebb az átlagnál. Szerintem rendben van, bár eddig semmilyen orvosi papírt nem kaptunk.
Ami teljesen más volt, mint a nagykönyvben: A nevelőszülőhöz való rendkívül szoros kötődés ellenére az ismerkedés napjai idilliek voltak, nagyon könnyen ment minden.
A leg…
A legszebb, ahogyan Zsóka kezdi megérteni, mi történik vele, és hogy használja a család szót. A legjobb érzés, hogy a családtagok és a barátok is nagy szeretettel veszik körül. A legviccesebb, hogy apukáját kezdettől apának szólítja, míg engem az anya mellett még sokszor “néninuninak”, “luliluli”-nak hív.
A legprecízebb: a nevelőszülő, aki többoldalas “használati útmutatóval” látott el (ez utóbbi nagyban segítette a mindennapok zökkenőmentességét).
Amit a leginkább meg kell tanulnunk, hogy hogyan kezeljük (vagy ne kezeljük…) a testvérkonfliktust, illetve úgy egyáltalán a kétgyerekes léttel járó dolgokat. De nehéz tudni a nevelőcsalád gyászáról is.
Mit szól a nagy? Nagyon boldog, hogy nagytesó lett, büszke erre. Örül, hogy nincs egyedül, hogy be tudja vonni a kicsit a játékokba, kezd rájönni, miket tudnak együtt játszani. Emellett nagyon nehezen viseli, hogy vége az egykeségének, figyeli, hogy “mennyi jut” a kicsinek és neki, többet foglalkoztatja, hogy ő honnan érkezett és mi miért történt vele.
Miről olvasnál később: hazaérkezés utáni helyzetek titkos örökbefogadásnál, testvérkapcsolat, kapcsolat a nevelőcsaláddal, kamaszkori jellegzetességek, beszélgetés örökbefogadottakkal.
******
Nicknév: Ildikó
Családi felállás: Akkor még csak élettárssal és egy 10 éves vér szerinti autista fiúval jelentkeztünk kimondottan Down-szindrómás babára. A fiam az előző kapcsolatomból van.
Miben vagytok mások, mint mások? Mindkét gyermekünk tartósan beteg-fogyatékosnak számít.
Négy napja volt velünk Eszti, mikor összeházasodtunk. Természetesen ott volt ő is.
Még határozatunk sehol sem volt, mikor jött a telefon. Így családbafogadó gyámok lettünk, míg a határozatot meg nem szereztük.
Miért fogadtatok örökbe? Négy éven át próbálkoztunk teherbe esni. Nagyon megviselt minden hónapban a sikertelenség. Ha babát láttam az utcán, már sírva fordultam el. Két inszeminációig jutottunk. Tovább nem mentünk, mert Crohn-beteg vagyok, és a hasam nem volt jó állapotban. Az örökbefogadás egyszerűbbnek látszott.
Mennyit vártatok? A mi esetünk különleges volt. Miután beszéltem a Down-fődadával (aki segít szülőket keresni a Downos piciknek, akiket a vér szerintiek nem mernek megtartani), másfél hónap múlva már csengett a telefon!
Ki érkezett, honnan? Eszti, öthetes pici kislány, magyar szülőktől született Ausztriában. Azóta már egyéves, jogilag nemrég fogadtuk örökbe.
Miért éppen Down-babát akartatok? A barátnőm szeptemberben hazahozott egy Downos fiút. Ő ismerte a diagnózist, hisz az alapítványnál dolgozik. Rendszeres látogatója lettem a pici fiúnak, és eldöntöttem, én is belevágok. Annyira vágytam babára, hogy úgy döntöttem, be merem vállalni a Down-szindrómás babát, mivel a vér szerinti fiam autista, így tudom nagyjából, mit jelent nem átlagos gyermeket nevelni.
A leg…
A legemlékezetesebb az volt számomra, mikor először megláttam. Ausztriában, nyelvet nem értve álltunk egy kis csomagocska előtt. Négy nővérke leste a reakciómat, mikor először megfoghattam. Mikor öltöztettem, szintén mindenki kíváncsi volt ránk, kedvesen figyeltek. A kislányunk nem volt még 3 kiló sem akkor, remegtek a kezeim, az 50-es ruha óriási volt rá.
A leghülyébb megjegyzés, amit kaptatok: Mielőtt hazahoztuk Esztit, lementem a fiam gyerekorvosához, hogy készüljön, mert babázunk. Azon háborodott fel, hogy a magyar államot megterheljük külföldön született sérült gyermek ápolásával, és hogy milyen hülye vagyok, mert még negyvenévesen is törölhetem a fenekét. Nagyon elszomorított, de csak egy pillanatra bizonytalanított el. Semmit sem bántam meg, jobb ember lettem, mióta ő van nekünk, de ezt igazán csak az érti, akinek van sérült gyermeke.
Miről olvasnál szívesen? Nem vagyunk átlagos család kívülről szemlélve, de ugyanakkor ugyanolyanok vagyunk mi is, mint bármelyik család, szülők, két gyermekkel. Egy autista és egy Down gyerkőccel is lehet szép az élet, higgyétek el! Szívesen olvasnék különleges családokról, mint mi.
******
Nicknév: Szeder
Kik vagytok? Házaspárként várakoztunk, negyedik gyerekre. Kifejezetten Down-szindrómás gyereket akartunk.
Miben vagytok mások, mint mások? A nagyfiunk már 24 éves, ő is Downos, egy nyári gyakorlaton ismertem meg őt, egyre több időt töltött nálunk. A korkülönbség túl kicsi volt, hogy örökbe fogadjuk, de nevelőszülőként neveltük. Vele a kezdetektől megtapasztaltuk, hogy számunkra a vér szerintiség kérdése nem kérdés, négyéves volt, amikor megismertük, megszerettük. Pillanatok alatt rájöttünk arra is, hogy a plusz kromoszóma rengeteg olyan pluszt rejt magában, ami minket teljesen elvarázsol. Gyógypedagógusként is sérültekkel foglalkozom. Így két vér szerinti lányunk születése után (ők ma 10 és 12 évesek) amikor az újabb (és utolsó :-) gyerek kérdése szóba került, elhatároztuk, hogy megvalósítjuk életünk egyik nagy álmát: örökbe fogadunk egy újszülött Down-babát.
Mennyit vártatok? Majdnem két évet.
Ki érkezett, honnan? Zétény, háromhetesen, a Down Dada Szolgálat segítségével (ők azzal is foglalkoznak, hogy örökbefogadó családba segítik az általuk megismert babákat, akiket a vér szerinti szülők nem tudtak felvállalni). Zéti ma már közel kétéves, de jogilag csak fél éve tudtuk örökbe fogadni.
Miért éppen Downos gyereket akartatok? A nagyfiunk lassan már húsz éve része az életünknek. Ez a közös út annyi élményt, boldogságot hozott az életünkbe, hogy nem volt nehéz így döntenünk. A Down-szindrómával élő emberek sem egyformák, nem egy homogén csoport, ahogy a mi két fiunknak is más a személyisége, de van számos olyan tulajdonságuk, ami egyezik: folyamatosan kimutatják a szeretetüket, gyűlölik a konfliktust, mindennek a jó oldalát nézik. Ki ne szeretne ilyen gyereket? :-)
A leghasznosabb tanács, amit az örökbefogadáshoz kaptatok: Az örökbefogadói tanfolyamon hangzott el egy gondolat, amit az eszünkkel tudtunk, de jól jött felfrissíteni. „Minden gyerek egy nagy kincsesláda, telis-tele csiszolnivaló gyémántokkal. A mi dolgunk pedig az, hogy ezeket egyenként kivegyük és megcsiszolgassuk, és ne fejjel lefele a ládában azt keressük, ami nincs benne.” Valóban így igaz. Mind a négy gyerekünk ládája teli van.
Mi ment másképp, mint ahogy a tanfolyamon tanítják? Zéti lombikbaba és Downos. Ez így együtt hozta magával, hogy a vér szerinti szülőkkel való kapcsolat teljesen máshogy alakult, főleg az elején, mint ahogy azt tanítják. Szoros kapcsolatban voltunk, gyakran beszéltünk.
A leg…
A legnehezebb: látni a vér szerinti család szenvedését, küzdelmét a helyzettel, a lelkiismeretükkel, miközben mi az életünk egyik legboldogabb napját éltük meg, amikor Zétiért mentünk a kórházba.
A legmeghatóbb: a pillanat, amikor először hármasban maradtunk. Illetve az első este otthon együtt. De naponta vannak legmeghatóbb pillanatok:-)
A legviccesebb: Zénó az iskolai síszünetben érkezett, a szünet előtt nem volt látható jele, hogy babát várnánk. Így nem kis meglepetést okoztak a lányok, amikor a kérdésre, hogy „Mi volt a legjobb a szünetben?” mindketten rávágták: kistestvérünk született. :-)
