Számos gyermek érkezett az olvasókhoz a közelmúltban, újszülött és kisiskolás, testvérpár és meglevő gyerekek testvére, két törzskommentelőnek pedig kisbabája született. Több korábbi cikk szereplőjét viszontlátjuk! Mindenkinek nagyon örülünk.
Nicknév: momo
Családi helyzet: házaspárként várakoztunk, első gyerekre.
Mióta olvasod a blogot: tavaly év eleje óta, a tanfolyamon hallottunk róla.
Kedvenc cikk: a civil szervezetek bemutatása. Őszinték és nagyon informatívak.
Mióta várakoztatok, milyen gyerekre: 0-1 év közötti egészséges, vagy korrigálható betegséggel született gyerekre. Egyéb kikötésünk nem volt, de reménykedtünk benne, hogy félig vagy teljesen roma származású babát kapunk. Fél évet vártunk.
Hányadik kiajánlást fogadtátok el: Az elsőt.
Ki érkezett: Hanna, újszülött kislány a Bölcső Alapítványon keresztül. Valószínűleg azért ilyen hamar, mert mindketten viszonylag fiatalok vagyunk. Amikor jelentkeztünk az örökbefogadásra, 31 évesek voltunk. Ráadásul a kislányunk vér szerinti apja roma, ahogy a férjem is.
A legnehezebb a vér szerinti anyával való találkozás volt. Szerettünk volna a lehető legtöbbet megtudni róla és a családjáról, de nagyon kevés időt töltöttünk együtt. Végül minden kérdésünkre válaszolt, de mindez semmit sem számított akkor, amikor elbúcsúztunk és megkért minket, hogy nagyon vigyázzunk Hannára, mi pedig megígértük…
Milyen témákról olvasnátok szívesen később: interjúkat örökbefogadottakkal, akár külföldön élőkkel is.
**********
Nicknév: Raize
Családi helyzet: férjemmel az első gyermekünkre vártunk.
Mióta olvasod a blogot: 2014 tavasza óta.
Kedvenc cikk: Vegyen kutyát, ott lehet pedigrét kérni
Mióta várakoztatok, milyen gyerekre: 2014 novemberében kaptuk meg a határozatot, 0-4 hónapos, egészséges vagy korrigálható egészségi állapotú lányra vagy fiúra vártunk, származási megkötés nélkül. Hét hónappal később érkezett a telefon.
Hányadik kiajánlást fogadtátok el: első kiajánlásunk volt.
Milyen gyerek érkezett, honnan: két hetes, pici súlyú kislányunkat a kórházból hoztuk haza, a megyéből, titkos örökbefogadással. A születése körülményeiről így nem sokat tudunk, csak annyit, amennyi a zárójelentésében szerepel.
A leg…
A legváratlanabb pillanatban érkezett. Megyei listás baba nálunk alig alig van, ezt a Tegyeszben az első beszélgetésünk alkalmával ezt el is mondták. Hogy mégis minket választottak, az valószínűleg annak köszönhető, hogy nem tettünk származási kikötést.
A leghosszabb idő akkor telt el, amikor beléptünk a kórház ajtaján a Tegyesz munkatársával, és szóltunk, hogy a kisbabát jöttünk megnézni. Abban a pillanatban elsétált mellettünk egy ápolónő egy hajas csomaggal. Elnézést kértek, máskorra vártak minket, és épp egy vizsgálatra kellett vinni a kislányunkat, így műtősruhába beöltözve vártunk még majdnem egy órát, hogy találkozhassunk vele.
A legérdekesebb, hogy szerda délután kaptuk az első telefont, csütörtök délelőtt láttuk először a kislányunkat, és hétfő délután már a saját kiságyában aludt.
Milyen témákról olvasnátok szívesen később: az örökbefogadás kérdéskörének életkornak megfelelő kezeléséről, más örökbefogadási történetekről.
****************
Nicknév: Trin
Családi helyzet: férjezett, két vér szerinti gyerekkel (13 és 16 évesek)
Mióta olvasod a blogot: 2014 decembere óta
Mióta várakoztatok: 2014. decemberben indítottuk el a folyamatot, márciusra lett határozatunk és április 20-án költöztek hozzánk a gyerekek.
Mindig is nagy családot akartunk, és eleve úgy terveztük, hogy húszas éveink elején jöjjön az első kettő, majd harminc és negyven között még egy-kettő. A nagyok ebben a szellemben nevelkedtek, így teljesen természetes volt nekik, hogy lesz majd még testvérük. Hat év próbálkozás után hívő család lévén felmerült bennünk, hogy talán a Jóisten más úton szánt nekünk gyermeket, így jött képbe az örökbefogadás. A nagyok végig mindenbe be voltak avatva, mindösszesen annyit kértek, hogy ha már így lesz tesó, akkor ne csecsemő legyen, hanem nagyobbacska, akivel már lehet játszani, élményeket szerezni.
Ki érkezett: egy (fél)testvérpár, a megyéből. Kevin nyolcéves lesz decemberben, Krisztina hat volt áprilisban. Éltek anyával, rokonokkal, anyaotthonban, csecsemőintézetben, hozzánk már nevelőszülőtől jöttek.
Eredetileg 0-5 éves testvérpárra adtunk be papírt. Azért testvérekre, mert ők nehezebben örökbe adhatók, másrészt meg szerettük volna, ha a kicsi nem érzi semmiképp másnak magát még véletlenül sem. A Tegyesz-eljárás során az ügyintéző kerek perec megmondta, hogy lenne egy testvérpár, akik szerinte nagyon beleillenének a mi családunkba, csak a koruk miatt nekünk így nem kiajánlhatóak. Megbeszéltük a családdal, módosítottuk az adatokat 0-8 évre, pár perc múlva már mutatták is a fényképüket és az aktát. Részünkről teljes volt a szerelem.
A legérdekesebb, hogy már második nap „apa” és „anya” voltunk. Azt hittem, erre sok-sok hetet kell majd várni.
Milyen az élet most? Rengeteg nehézség és ugyanannyi öröm is van bennük. Kezdetben nagyon féltek, teljesen össze voltak zavarodva, hogy vajon meddig tart az “Örökkön-örökké” (ezen a címen blogolgatok is róluk). Nem tudtak tisztán enni, nem tudtak játszani. Ezt a mai napig nem tudják sajna, vagy verekednek, vagy tévézni akarnak… Voltak emlékképeik a szülőanyjukról és a nagyszülőkről, az intézetis korszakról, a nevelőszülőnél látogatta őket egyikük apja, szóval nagy káosz volt a fejükben. Mostanában a határok feszegetése a legnagyobb gond. Kriszta rendszeresen hazudik a lehető legkisebb dolgokban is, míg Kevint a beletáplált kisebbségi komplexusa miatti bizonyítani akarás sokszor ön- és közveszélyes dolgokra sarkalja.
Milyen témákról olvasnátok szívesen később: hasonló korú gyerekek, testvérek örökbefogadásáról történeteket.
**************
Nicknév: viki/paulonviki, a Kisrigók anyukája
Családi helyzet: férjemmel és két örökbefogadott gyerekünkkel (6 és 7 évesek) a vér szerinti húguk érkezését vártuk.
Mióta olvassa a blogot: a két nagy érkezése körüli időkben, tavaly nyáron kerestem valamit a neten, így akadtam az Örökbe.hu-ra.
Kedvenc cikkek: Herczog Mária-interjú, Tompa Andrea-interjú.
Mióta várakoztunk: Dzsenire az első két gyerekünk 2014. júliusi érkezése óta várakoztunk, tudtunk róla, állami gondoskodásban élt, de nem volt örökbe adható, a testvérek nem tudtak egymásról.
Dzseni középen
Ki érkezett: Dzseni 5 éves elmúlt, születésétől három éves koráig a gyerekvédelem lyukacsos rendszerében dobálódott, vér szerinti testvéreivel sosem találkozott, sem azonos gyerekotthonba, sem azonos nevelőcsaládba nem kerültek. Dzseni az utóbbi két évben nevelőszülőnél élt.
A leg…
Legnehezebb a barátkozásunk volt, Dzseni számára teljesen érthetetlen és elfogadhatatlan volt, hogy miért kell neki a nevelőmamától és a nevelőcsaládi “testvérektől” elválnia ahhoz, hogy anyát, apát és testvéreket kaphasson, miért is olyan fontos az. Szandra lányommal az első pillanatban kölcsönösen megéltük a Nagy Találkozás eufóriáját, Dzsenivel erőfeszítéssel, fáradtságos munkával közeledtünk egymáshoz, és ez a folyamat még ma is tart.
Legfáradtabb most vagyok eddigi életemben, és a leghálásabb is minden gyerekek nélkül töltött óráért.
Legkülönösebb, hogy nagyon hasonlít egymásra a három gyerek. A külső jegyeken túl még a gesztusaik, mozdulataik is annyira, mintha együtt nőttek volna fel.
Legszórakoztatóbb, hogy nagyon megnéznek minket az utcán, ikerszerű három cigánygyerek a nagyon szőke anyával.
Leginkább türelemre van szükségünk, mindünk türelmére, hogy megint fél év, amire kerek családdá formálódunk, ahogyan fél év volt az is, amíg a két nagyobbal azzá lettünk. Dzseni érkezése újra mindent felkavart, idővel rendeződünk.
Legjobb étvágyú, legbékésebb, legszófogadóbb gyerekünk Dzseni.
Legviccesebb pedig mindig az aznap, ha tudunk nevetve túllépni mindenen (van, hogy tudunk).
Miről olvasna szívesen: örökbefogadott kamaszodó, kamasz gyerekekről.
***************
Nicknév: buzsa, Csoki és vanília anyukája
Mióta olvas: kezdetektől, az első lájkoló büszke címe az enyém!
Kedvenc cikkek: Tompa Andrea, Kisrigók, a blog írójának személyes történetei
Családi háttér: nyolcéves vér szerinti kislány, hatéves örökbefogadott kisfiú és egy harmadik gyerek kósza gondolata
Ki érkezett: Gizella, vér szerinti kislány, egészséges, közel négy kilós
Mióta vártak: hát, igazából nem vártunk. Körülbelül egy éve elő-előkerült a férjemmel a harmadik gyerek kérdése, ám nem tudtunk dűlőre jutni. Hol én ijedtem meg, hol ő. Az egészségügyi kockázatok miatt kizárólag örökbefogadásban gondolkodtunk. Majd egyszer csak rájöttem, hogy kisbabát várok.
Borzasztóan örültünk, de rettentően izgultunk is, mert tudtuk, 50 százalék esélye van annak, hogy egyáltalán megmarad a baba, és ha meg is marad, nagy eséllyel lehet súlyosan sérült. Ezt a félelmet kellett uralni a terhesség alatt, ami többé-kevésbé sikerült is. Akkor húzták ki alólunk a talajt, amikor a várandósság közepe táján a kockázatos magzatvízminta-vétellel járó kromoszómavizsgálat eredménye nem adta meg az ígért megnyugtató választ, mert technikai okokból csak félig sikerült elvégezni a tesztet. Innentől kezdve már csak a kedvező ultrahangeredményekben és a jó sorsban bízhattunk.
Családi fagylaltkelyhünk harmadik gombóca végül épen, egészségesen, gyönyörűen megérkezett! A nyolcéves Emma és hatéves Zozó is borzasztó lelkesen, szeretettel fogadták, büszke nagytesók, ugranak, ha segíteni kell. A csoki-vanília kettős így egészült ki egy gombóc tejbegrízzel…
A legviccesebb az volt, hogy a kórházban hol azt mondtam, hogy másodszor szültem, hol három gyereket emlegettem, majd állítottam, hogy ez volt a hatodik terhességem – láttam az egyre nagyobb zavart a tekintetekben, de nem mert senki rákérdezni. Végül megsajnáltam őket, és elmagyaráztam a helyzetet.
**********
Nicknév: vicq és férje, 3.14
Családi felállás: házasságban élünk, az újszülöttként örökbefogadott, jelenleg már 3,5 éves lányunk mellé vártunk testvérre. 2013 tavaszán jelentkeztünk az újabb örökbefogadásra. 2014 decemberére volt várható újabb gyermekünk érkezése, már szó is volt egy konkrét kisbabáról, amikor is kiderült a terhességem. Mivel ekkor már betöltöttem a nyolcadik hetet, tulajdonképpen meglepően kevés, 7 hónapos várakozási időt követően szülők lettünk. Ezzel együtt szívesen vállaltuk volna az örökbefogadott gyereket is (három gyerek van tervben), de természetesen ez nem volt lehetséges.
Ki érkezett: Kata, 3740 grammos, vér szerinti kislány
Milyen volt a terhesség és a szülés? A terhesség problémásabb volt, mint vártam, gyakorlatilag összesen nem tudnék 2 hétnyi olyan napot felsorolni, amikor nem volt tünetem, panaszom – ez szerintem javarészt abból adódhatott, hogy az utolsó pillanatig alig hittem el, hogy tényleg megtörtént, és nem mertem elhinni, hogy minden rendben lesz; szinte “kellett” a sok panasz, hogy elhiggyem, hogy valóban igaz. Lelkileg sem volt olyan rózsaszín köd, mint amit vártam – el kellett engedni azt a gyereket, akit végül nem fogadtunk örökbe, illetve fel kellett dolgoznom azt, hogy mennyi olyat kaptunk közelebbi és távolabbi ismerősöktől, ami bántó a meglévő gyermekünkkel szemben – és fel kellett vértezni magunkat, hogy meg tudjuk védeni őt. Ez alapján úgy hangzik, mintha nagyon utáltam volna a terhességet, de tényleg bármikor újracsinálnám, nagy kaland volt.
Más a kétféle szülőség? Más-más az út, ami ahhoz vezetett, hogy találkozzunk a lányainkkal, de a szülőség ugyanolyan. Mások a nehézségek – az első gyerek első, nehéz volt betagozódni az új felállásba; a második gyereknél furcsa volt eleinte megélni azt, hogy a kizárólagos szoptatással mennyire az én kezemben van az élete, hogy fizikálisan is veszélyben lenne, ha velem történne valami. Aztán túljutottam ezen. Egyébként a szülői érzések ugyanolyanok. Másképp alakultak, mert más a két gyerek – a nagyobbik, valószínűleg az átélt stressz miatt egy fokozottan éber állapotban volt, figyelt, reagált mindenre első pillanattól kezdve, emiatt intenzívebben lehetett kapcsolódni hozzá az első pillanatokban is már; a kisebbik meg pont olyan, mint egy átlagos, magát biztonságban tudó csecsemő, hat hét után kezdett “interaktívvá” válni, addig a kötelék inkább testi síkon mozgott. Az elején azt mondtam, hogy a nagyobbik első perctől anyafüggő volt, a kisebbik meg kajafüggő, de ez azért lassan változik, már a kicsinek sem csak a mellem érdekes.
A különbség még az volt, hogy a nagyobbikhoz együtt jártunk a férjemmel a kórházba, minden pillanatát a családdá válásnak közösen éltük meg, míg a kisebbikkel 5 napot töltöttem gyakorlatilag kettesben, így a hazatérésünk után kezdhettünk csak családdá válni. Ez nekem kifejezetten nehéz volt, hiányoltam azt a férjemmel közös élményt, ami a nagyobbiknál megvolt..
És a férjednek? :-) (3.14): A kicsivel megéltem azt a kilenc hónapot, amit a naggyal nem, annak minden aggódásával, örömével és félelmével. Tulajdonképpen igazi különbség a félelmek tárgyában volt. A nagynál, hogy milyen lesz családdá válni, a kicsinél milyen lesz egy új családban élni. A két gyerek között lényegileg különbséget nem érzek. Mind a két lány egyformán az enyém. Soha nem jut eszembe, hogy a nagyobbikat nem én csináltam. A nagyobbik esetében a döntő faktor a bizonytalanság volt, a várakozás: mikor jön, ki lesz ő, hogyan találunk egymásra. A kisebbik lánynál ezek eleve adottak voltak, vele a születés rögös útját kellett végigjárni, bízva abban, hogy anyával és lányával minden rendben lesz. A genetikai vizsgálaton fennakadtunk Down-kórra. A lelkünk valamelyik bugyrában magunkkal hordoztuk annak a súlyát, hogy beteg lesz. (Akkor is megtartottuk volna.) A nagyobbiknál pedig benne volt, hogy esetleg beteg gyermeket ajánlanak ki nekünk, s akkor is kezdeni kellett volna valamit a helyzettel, de ízibe. Most, hogy mindkét utat bejártuk, őszintén mondhatom, hogy egyik sem egyszerűbb a másiknál.
Mit szólnak az ismerősök? Elég változatos volt a skála a “mindkettőt megtartjátok? persze már biztosan megszoktátok”-tól a “most majd megtudjátok, milyen az, ha valakinek gyereke van”-on és a “hiszen erre vártál évek ótá”-n át az őszinte közös örömig. Szerencsére azért az utóbbiból volt a több, az előbbi meg a nehezebb. Mióta megszületett a kicsi, kevesebb a hülye beszólás, és több a “normális”, más családokat is érintő társalgási téma a “van tejed”-től a testvérféltékenységig.
És mit szól a lányod? Örül, ragaszkodik hozzá és nagyon szereti. Persze a normál szinten féltékeny is, de ezt szerencsére rajtunk, felnőtteken “veri le”. Azért persze a “kötelező” “vigyétek vissza a kórházba”-kör megvolt, egyszer. De amúgy tündér vele. És a kicsi bármikor megnyugszik a nagy hangjától vagy érintésétől.
Fogtok még örökbe fogadni? Van rá esély. :) Eredendően három gyereket tervezünk, de először tagozódjunk be a kétgyerekes szerepbe, aztán meglátjuk, hogy marad kapacitás a harmadikra. Aztán ezen belül sokat gondolkodtunk, hogy vér szerinti vagy örökbefogadott gyereket szeretnénk inkább, és arra jutottunk, hogy tényleg nincs érdemi különbség, “amelyik előbb jön”.
Milyen témákra vágysz: még több interjú, főleg a háromszög másik két csúcsáról, és szakemberekkel (vicq), képtudósítások szavak nélkül rovatra (3,14).
Minden családnak gratulálok. A rovatba szeretettel várom továbbra is azon olvasók jelentkezését, akikhez nemrég érkezett kisgyerek.
